Századok – 1933

Szemle - Mályusz Elemér: Megjegyzések 115

szemle. 115. nem volt pontosan körülhatárolva és jellege mint magános kezdeményből kiinduló esetleges csoport-telepítés nem volt meghatározva, sem a régi magyar telepek maradványaival való összefüggése felderítve. Ez a földrajzi disszertáció nêm is akart végleges történelmi megállapításokra jutni, a történelmi anyag felhasználásával inkább azt célozta, hogy új anyagot és szempontokat vessen be a magyarországi honismereti kutatásba. Annál sajnálatosabb, hogy ez magyarnémet tudományos együttműködésre irányuló törekvés magyar részről olyan váratlan és éles elutasításban részesült. 0. A. Isbert (Berlin). Megjegyzések. Folyóiratunkban Szekfű Gyula egy polémia során (1911. 654.) mesteri vonásokkal jellemezte a megbírált — úgy látszik, minden megbírált — munka szerzőjének lelki állapotát. Röviden : a szerző vádemelést lát a tárgyilagos megállapításokban s azokra okvetlenül válaszolni akar ; először visszautasítja a vádakat, majd „a szerénység teljes fenntartásával anthológiát ad művének különösen szívéhez nőtt részeiből s ezzel megmutatja, hogy kellett volna a bírálónak eljárnia, ha számot tart az autor becsülésére". A fenti hosszú disszertáció minden mondatával igazolja e megfigyelések helyességét. A szerzők ma sem hajlandók belátni, hogy tévedhettek ; a kifogásokat igazságtalan és alaptalan vádaknak érzik, amelyek ellen úgy próbálnak védekezni, az ellenérveket úgy igyekeznek csoportosítani, hogy- az olvasó — a per tárgyalásának közönsége — okvetlenül nekik adjon igazat. Bár az ilyen vitának, amely már nem a tudományos kérdések megoldása körül forog, nincs értelme, mert többé-kevésbbé leplezetten a kölcsönös védekezés és támadás a célja, mégis — a szokás kényszerítő erejének engedve —• egy-két rövid megjegyzést kell fűznöm J. fejtegetéseihez. 1. Egy könyv felfogásának megállapításánál az előszónál bizonyára iránytadóbb a tárgyalás, az eljárás módszere s ezért ismertetésemben ezt is vettem tekintetbe. J. most maga mutat rá, amire annak idején nem akartam kitérni, hogy ellenmondás van a bevallott irányelvek és a könyv „tendenciája" között. 2. Kevesen fogják elhinni J.-nek, hogy a magyar helyneveknek németre való fordítása annyira ártatlan dolog, mint bizonyítgatja ; főleg akkor nem, ha meggondolják, hogy ez a fordítgatás a jelek szerint tervszerűen történik, amint erre éppen e számban megjelent ismertetés is (97. 1.) felhívja a figyelmet. De ettől eltekintve, nem tudományos eljárás a mai hangzás alapján fordítani le németre helyneveket, ha azoknak eredeti jelentése más ; pl. a kaliz nép nevét fenntartó Kalász helynevet Ähre-nek. 3. Ismétlések elkerülése végett utalnom kell ismertetésem 330—1. l.-ra, ahol kifejtettem, hogy falutelepülés a középkori Magyarországon nemcsak a Dunántúl nyugati részén volt —J. szerint ebben a „német jellegű kultúrkörben" (könyve 152. 1.) —, hanem máshol is, ott is, ahol a török kiűzése után új települési rendszer alakult ki. Kénytelen vagyok azonban megismételni, hogy J. nem tett könyvében arról említést, hogy ezt a változást és mai különbséget a török megszállás idézte elő, hanem úgy állította be, hogy a középkori falutelepülés német kulturális hatás eredménye. Ez a pont egyébként a legjellemzőbb a polémiák céltalanságára. J. ugyanis erélyesen kijelenti, hogy „semmiesetre sem állt a könyvben az, hogy a Dunántúl nyugati települései tanyák voltak" ; aki nem emlékszik az ismertetésre, ebből azt következtetheti, hogy a könyvbe valami abszurdumot magyaráztam bele, amelytől a szerző egészen távol van és így felháborodása jogosult. Holott megfordítva van a dolog ; ezt a mondatot csak J. inszinuálja nekem, én azt ismerteté-7*