Századok – 1933

Szemle - Dölger Franz: Corpus der griechischen Urkunden des Mittelalters und der neueren Zeit. Ism.: Moravcsik Gyula 107

szemle. 107 Corpus der griechischen Urkunden des Mittelalters und der neueren Zeit. Herausgegeben von den Akademien der Wissenschaften in München und Wien. Reihe A. : Regesten. Abteilung I.s Regesten der Kaiserurkunden des oströmischen Reiches, bearbeitet von Franz Böiger. I—3. rész : Regesten von 565—1282. München und Berlin. Verlag von R. Oldenbourg, 1924—1932. XXIX + 105, XXI + 108, VI + 77 1. — E munka megvalósítása annak a régi tervnek, melyet a bizantinológiai tanulmányok megalapozója, Krumbacher Károly még 1904-ben felvetett. Utóda, Heisenberg, a világháború lezajlása után tanítványára, aki jelenleg müncheni tanszékének örököse, bízta e feladatot. így indult meg három nemzedék szívós előkészítő munkája nyomán a bizánci oklevelek várva várt Corpusa egyelőre a császári oklevelek regestáinak közlésével. D.-nek az athosi monostorokban és itáliai gyűjteményekben végzett széleskörű kutatásai azzal az eredménnyel végződtek, hogy a 813/17-re datálható, sok tekintetben kétes St. Denis-i oklevelet nem számítva, a legrégibb, eredetiben ránk maradt bizánci császári oklevél VI. Michaelnek az athosi Laura számára 1057-ben készült chrysobullos-a. Ez a körülmény szükségessé tette, hogy a szerző az eredetieken kívül felvegye chronológiai I jegyzékébe azokat a császári okleveleket is, melyek szövege csak későbbi másolatokban és különféle gyűjteményekben maradt ránk, továbbá azokat is, melyekről a későbbi irodalmi hagyomány csak kivonatok vagy puszta említés alakjában ad hírt. Ilyen módon a regesták felölelik mindazoknak a követségeknek a felsorolását, melyeket a bizánci udvar a barbár népekhez küldött és mindazon békeszerződések registrálását, melyek Bizánc és az idegen fejedelmek között létrejöttek, mert e történeti tények szükségképen feltételezik megfelelő bizánci császári oklevelek kiállítását. E célkitűzés hozta magával, hogy D. gondosan feldolgozta nemcsak az egész bizánci történeti vonatkozású irodalmat, hanem még azokat a keleti és nyugati forrásokat is, amelyek ilyen természetű tudósításokat tartalmaznak. A minden kötethez külön csatolt forrás- és irodalomjegyzék tanúskodik arról a hatalmas anyagról ós apparátusról, amely a munka I alapjául szolgál. Minden eredeti szövegében fennmaradt vagy csak tartalmilag, illetőleg említés alapján ismert császári oklevélről világos képet kapunk. Az oklevélfajta megjelölése, rövid tartalom, a hagyományozás módja, források, hitelesség és a reá vonatkozó irodalom—ezek azok a kérdések,melyekről D.röviden, de világosan fogalmazott jegyzetei tájékoztatnak. A szerző természetesen számtalan esetben kénytelen volt beható, önálló vizsgálódásokat eszközölni, vitás kérdéseket tisztázni, ami főleg a chronológia és hitelesség kérdése szempontjából sokszor becses új eredményekre vezetett. Ilyen módon nemcsak a Bizánc történetére vonatkozó rendkívül becses okleveles anyagot tette hozzáférhetővé, hanem chronológiai tekintetben is — ami a bizánci történet egyik legelhanyagoltabb területe —, nagyszerű segédeszközt adott a kutató kezébe. Magyar szempontból az teszi különösen értékessé a munkát, hogy a török népek és Bizánc kapcsolataira és a magyar-bizánci érintkezésekre vonatkozó forrásanyagnak jelentékeny része szintén helyet foglal a munkában s az egyes események datálására vonatkozólag megbízható támpontot kapunk. Mindössze két olyan magyar vonatkozású tudósítást találtam, ami a regestákból kimaradt : az egyik a Konstantinos De adm. imp. 8. fejezetében említett Gabriel-féle követség, melyet Bury Bölcs Leó korára, Fehér Géza pedig 943—44-re tett, s ahol a szöveg világosan utal a császári kísérőlevélre (oíiró K€\eù0eujç ßaaiXiKf)?), а másik