Századok – 1932

Értekezések - DEÉR JÓZSEF: A Felvidék történetének újabb irodalma. I. 13

A FELVIDÉK TÖRTÉNETÉNEK ÚJABB IRODALMA. 33-fejlődéséről, valamiirt a Szentkoronatan sajátosan magyar jellegéről alkotott felfogásával. Miként már előtte összefoglaló cseh jogtörténetében 0. PeterJca,1

úgy Krofta is világosan meglátja a koraközépkori magyar királyság magánjogi, patrimoniális jellegét és ennek a korai cseh állammal való letagadhatatlan párhuzamát. Kimutatja, hogy némi időbeli eltolódással a cseheknél is ugyanaz a folyamat ment végbe, ami a magyaroknál : a nagybirtokos oligarchia előretörése, a korona közjogi jelentőségének megnövekedése. A párhuzam a fehérhegyi csatáig vihető, a két alkotmány fejlődése ettől fogva hajlik el egymástól. Míg a cseheknél a nemesség elveszíti minden befolyását· az állami életre és a nemzeti élet irányítását különösen a XIX. században a liberális és demokratikus érzületű kispolgárságnak engedi át, addig Magyarországon mélyen meggyökereződik a Werbőczyánus nemesi ideológia és válik nemcsak a germanizálás hatásos ellenszerévé, de egyúttal a modern társadalmi fejlődés gátlójává is. Amennyire elfogadható Krofta okfejtése a régi alkotmányok egyezését illetőleg, legalább is oly mértékben vitatható az újabbkori fejlődés különbségeinek általa adott értékelése. Nyilvánvaló, hogy Krofta e ponton nem történelmi, hanem modern társadalmi, sőt jellegzetesen cseh társadalmi álláspontot képvisel, amennyiben a fejlődés végpontjának a jelen helyzetet tekinti és a folyamatok értékét a mai cseh társadalmi rendhez viszonyítja. Történeti szempontból igenis lehetne vitatkozni arról, hogy egy nemzet fejlődésére a polgárság és nemesség, főleg a főnemesség éles szembefordulása, vagy pedig az összeolvadás simasága hatott-e kedvezőbben. Mint nem jogtörténész, érdemben nem foglalhattunk állást a Rauscher és Krofta által képviselt cseh irányzattal szemben. Rá kell azonban mutatnunk arra, hogy a magyar tudománynak a történelmi Magyarország fölött gyakorolt és gyakorlandó szellemi hegemóniáját nem a Chaloupecky képviselte, véleményünk szerint a cseheknél is csak tiszavirágéletű csehszlovák irány nyilvánvaló és gyermekes ferdítései, hanem ennek a szolid eszközökkel dolgozó jogtörténeti iskolának a problémák elevenébe vágó munkássága veszélyezteti. Ezzel a modern fegyverzetű iskolával szemben lehetetlenség továbbra is a régi szólamokat hangoztatni, közjogi egységről, történetileg légüres térben lejátszódó, a jogi dialektika immanens szabályai szerint végbemenő alkot-3 Rechtsgeschichte der Böhmischen Länder I. Reichenberg 1923. Századok, 1932. I—III. füzet. 3