Századok – 1932

Értekezések - ECKHART FERENC: Vita a leánynegyedről 408

VITA A IIEÁNYNEGYEDRŐL. 415 nyilatkozatokat, sajnos, nem lehet teljesen visszautasítani. Bizonyos az, hogy a magyar jogtörténet nem nélkülözheti a hasonló kulturális fejlődésen átment szláv népek jogtörténetének ismeretét, amiből azonban nem következik az, hogy mindaz, ami a szláv és a magyar jogban megtalálható, a szláv behatásokra vezethető vissza, mint azt cseh jogtörténészek hirdetni szokták. A lengyeleknél a nők, mint akik nem tehetnek hadi szolgálatot, ki voltak zárva az atya utáni ingatlan örökléséből, csak az anyai ingatlanban örökölhettek, az apai javakból csak ellátásra volt igényük. Ennek a kielégítése azt terhelte, akire szállott a birtok : a fiúágat, illetőleg a herceget. A nőknek ez a kizárása az apai ingatlan öröklésében, mint elv, már a XIV. században megingott. Előbb elnyerték a nők az öröklési jogot, ha nem voltak fiúk, utóbb pedig a fivérek mellett is öröklésre bocsáttattak, mégpedig egy negyedrészben. Ez a „czwarcizna", mely megfelel a magyar quartának és a tulaj donképeni Lengyelországban a ,,Coronná"-ban a XVI. században lesz szokássá. A lengyel jogtörténeti irodalomban a negyed eredetére vonatkozólag eltérők a nézetek. Többek szerint Magyarországból került a lengyelekhez, de mások szerint orosz eredetű, honnan litván közvetítéssel került a lengyel jogba. A lengyel és az orosz jogban nem volt különbség az ingatlanok közt a negyedszolgáltatás szempontjából, minden eredetű ingatlanból kijárt az a nöágnak.1 Az a körülmény, hogy a leánynegyed intézménye az orosz jogban is megvolt, gondolkozóba ejthet bennünket és két lehetőséget hagy fenn : Vagy a magyarok vették át ezt a jogszokást az orosz síkságon való vándorlásaik közben, vagy amennyiben az nemcsak a magyaroknál, hanem más török eredetű népeknél is kimutatható, közös török forrásból került a magyar és az orosz, s onnan a litván jogba. Ebben a kérdésben a rokon török népek jogszokásainak ismerete nélkül, ami sajnos, terra incognita, nem lehet még dönteni. Eckhart Ferenc. 1 D^bkowski, Prawo prywatnie polskie. Lwów, 1911. II. k, 18. és köv.