Századok – 1932
Értekezések - VÁCZY PÉTER: A hűbériség szerepe Szent István királyságában 369
A HŰBÉRISÉG SZEREPE SZENT ISTVÁN KIRÁLYSÁGÁBAN. 387 új jogot, csak a szokásban élőt erősítette meg a szabad rendelkezés vissza-visszatérő gondolatával szemben. A törvény igazi jelentőségét az adja meg, hogy Nagy Lajos állásfoglalása végképp száműzte a szabad rendelkezési jogot nemesi birtokjogunkból.1 Mindeddig a hűbériség dologi mozzanatai után kutattunk Szent István államában. Vizsgálódásaink arra az eredményre vezettek, hogy nálunk beneficiális jogrendszerről nem lehet beszélni. A magyar birtokjog a királyság megalapításával sem vette fel a feltételes, kötött birtok jogrendszert. Azok a donációk, amelyekkel a királyság híveit jutalmazta, a teljes tulajdont biztosították a kitüntettek számára. Ahogyan hiányzott a koraközépkori magyar jogrendszerből a „Beneficialwesen", ugyanúgy hiányzott a beneficium fogalmára építő hűbériség is. A királyság által gyakorolt adományozások nem kapcsolódtak hűbérterhek vállalásához. A későbbi jogfejlődés is azt mutatja, hogy királyaink adományait nem számíthatjuk beneficiumoknak. A szentistvánkori hűbériség bizonyítására idézni szokták István első könyvének 23. cikkét, amelyben elrendeli a seniorok miles-tartási kötelezettségét. Ha a magyar birtokjog nem fejlesztett ki beneficiális jogot, valószínűtlen, hogy a magánurak szolgálatába állott milesek beneficium formájában nyertek javadalmazást. Helyesebb azt vallanunk, hogy ezek a magán-milesels a törvényben is említett donumot nem birtok alakjában kapták ki.! A senior kifejezés ugyancsak felfogásunk mellett bizonyít. A törvénykönyv ugyanis a servusok urát seniornak nevezi.3 A senior kifejezést tehát egészen általánosan földesúr értelemben használja. A senior kifejezésből hűbéri átvételre nem lehet következtetnünk. Minden okunk megvan arra, hogy a törvénykönyvben a miles javadalmazásaként említett donumot stipendiumnak decedentes (sic) possint et queant ecclesiis vei aliis quibus volunt in vita vei in morte dare vei legare possessiones eorum, vendere vei alienare, ymo ad ista faciendi nullum penitus habeant facultatem. Sed in fratres proximos et generationes ipsorum possessiones eorundem de iure et legitime, pure et simpliciter, absque contradictione aliquali devolvantur." (Marczali : Enchiridion, 218. 1.) 1 A nemzetség öröklését a törvény csak általánosságban mondja ki, s nem olyan értelemben, mintha a hagyaték egésze kizárólagosan szállna az atyafiságra. Az adományba kapott és a szerzett javak háramlása a fiskusra továbbra is fennállott. V. ö. 1335 : Anjou-kori okm., III. 182. 1. — 1359 : Hazai okm., II. 104—5. 1. 2 Szent István II. 11. cikk (Závodszky: id. m. 155.1.) 3 I. 21. (Závodszky: id. m. 147. 1.)— I. 28. (u. ο. 150. 1.) — II. 3. (u. ο. 153. 1.) — II. 4. 5. (u. ο. 154. 1.) — II. 17. (u. ο. 156. 1.) 25*
