Századok – 1932
Tárca - Császár Elemér: Dézsi Lajos † 367
368 tárca. ban is, az nem érdekelte, sem az emberek, sem az intézmények még a tudománypolitika sem. Mint Harpagon fukarkodott az idejével, hogy minden percét a tudománynak szentelhesse. Négy fal között, dolgozószobájában és az Egyetemi Könyvtárban töltötte életét, javarészét vidéken, 1905-től Kolozsvárott, majd az összeomlás után, követve egyetemét, Szegeden, csöndben, föltűnés nélkül munkálkodva. A szereplés vágya ismeretlen volt előtte, a személyes siker nyomán járó taps nem izgatta képzeletét, a nagyvilág színes, mozgalmas élete nem vonzotta, a fővárosba is csak a tudományos érdek hozta. Emberekre sem szorult, még a tudósokra sem. Mindent magából merített, nem követett senkit, Gyulai Pált sem. Irodalmi föladatait maga tűzte ki magának, s a maga sajátos módján oldotta meg őket. Munkásságának irányító eszméje a tények, az adatok nagy megbecsülése — ez teremt némi rokonságot közte és a magyar irodalomtörténet megalapítója, Toldy Ferenc között. De míg Toldy minden irodalomtörténeti adatban a magyar szellem egy-egy jelentkezését becsülte meg, Dézsi számára az adat az igazság egy-egy darabja volt : értékes, mert a múltnak, a valóságnak egyik porcikáját állítja elénk. Módszerét is maga alkotta meg, a bibliográfia és a klasszika-filológia eljárásának kombinálásából ; jellemző vonásai a teljesség és a lelkiismeretesség. Az eredmény, amelyre tudománya a magaszabta mesgyék között eljut, páratlan : a kérdésre vonatkozó minden adatot fölkutat, a legjobb források segítségével ellenőrzi, s a kritika finomfonású szitáján leszűrt anyagot úgy önti formába, hogy annak minden vonása, minden színárnyalata a valóságnak — ezt Dézsi egynek vette az igazsággal — a leghívebb mása. így amit Dézsi írt, megdönthetetlen, legapróbb részleteiben is megbízható. Mint ilyen, minden megállapítása a tudomány végleges elemévé lett — az irodalomtörténet téglavetőjében kevés magyar tudós égetett több téglát, mint Dézsi. Az aquincumi Leg. I. ad. jelzésű téglák ma is hirdetik a Legio prima adiutrix emlékét : Dézsi nevét is megörökítik tudományunkban a nevével jelzett tudományos dolgozatok, hirdetve szerzőjüknek széleskörű olvasottságát és gazdag tudományos ismereteit, fáradhatatlan buzgalmát és mindenre kiterjedő gondját. . . . Arany János szívében élt, férfikora óta, egy elérhetetlen vágy, egy kis falusi birtok s az ott feltalálható nyugalom után. Meghalt 1882-ben a nélkül, hogy vágya teljesült volna, ötven évvel később Dézsi is sirba vitte egy meg nem valósult ábrándját : hiába vágyott arra, hogy nyomtatásban lássa élete legnagyobb művét, régi irodalmunk történetének szinte kész kéziratát. Császár Elemér.
