Századok – 1932
Tárca - Holub József: Áldásy Antal † 366
366 tárca. Áldásy Antal 1869—1932. Mindenütt, ahol a magyar történettudománynak otthona és műhelye van, mély megdöbbenéssel vették ez év júliusának derekán azt a lesújtó hírt, hogy Áldásy Antal gyenge szíve nem tudott megbirkózni a már hónapok óta kínzó kórral s örökre megszűnt dobogni. Nehéz elhinni s nehéz belenyugodni, hogy őt, aki négy évtizeden át mindenütt ott volt, ahol a magyar történettudományért dolgozni lehetett és kellett, többé nem fogjuk látni, hogy csonkán maradt nem egy nagy munkája és árván maradt nem egy hely, amelyen soha nem lankadó buzgalommal szolgálta a magyar tudományt. Egész fiatal korában jegyezte el magát arra a frigyre, amely őt egy munkás életre a történettudományhoz kötötte, pedig olyanok voltak az életkörülményei, hogy választhatott volna a sokkal csábítóbb életpályák között. De érezte elhivatottságát s egyetemi tanulmányai első pillanatától kezdve határozott cél felé igyekezett. Már mint ifjú hallgató kitűnt szorgalmával, s Horvát Árpád a Századok hasábjain dicsérte meg ; az oklevéltan köréből vette doktori értekezése tárgyát is, amellyel egyetemi pályadíjat nyert (1890). Diplomatikai tanulmányait a híres bécsi történeti intézetben folytatta, s úgy látszik, itt fordult figyelme erősebben a középkor felé. Ebből a tárgykörből szerzett később venia legendit a budapesti egyetemen (1898.), s ennek a tanszéknek lett a professzora (1912.). Ez azonban nem azt jelentette, hogy érdeklődését kizárólag erre a területre korlátozta. Mint a M. N. Múzeum levéltárának őre, majd vezetője (1894—1912.) hivatalos munkája révén a magyar történelem egész területével állandó érintkezésben volt, s különben is erős jellemvonása volt sokoldalú érdeklődése ; a külföldi tudományos mozgalmakat és történetirodalmat is alig ismerte még valaki olyan alaposan és széleskörűen, mint ő. Tudásának, széleskörű irodalmi ismereteinek gazdag tárházából örömmel juttatott mindenkinek, aki komolyan dolgozott ; ezért volt jó levéltáros s ezért fognak mindig hálával gondolni rá tanítványai is. Annak a generációnak a lelkében, amely Fejérpataky László és Áldásy Antal oldala mellett dolgozott a Nemzeti Múzeum családias levegőjű könyvtárában — második otthonának tekintette ő is mindig ezt —, örökké feledhetetlenek maradnak az ott eltöltött évek ! Tanári és sokoldalú tudományos munkássága mellett jutott ideje tudományos társaságaink számára is, főkép a Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaságnak, melynek legutóbb elnöke volt, s melynek folyóiratát, a Turult hosszú éveken át szerkesztette, a Szent István Akadémiának s a Magyar Tudományos Akadémiának, melynek buzgó levelező (1908.), majd rendes tagja (1926.)
