Századok – 1932

Szemle - Áldásy Antal: A XV. század nyugati elbeszélő forrásai. Ism.: Juhász László 349

szemle. 349 olyan értékek, melyeket a legszigorúbb kritikusnak is el kell ismernie. Annál inkább sajnáljuk tehát, hogy a szerző nem tudott mindig hivatása magaslatán maradni s engedte, hogy a politikus egyoldalúsága és az újságíró felületessége időnkint háttérbe szorítsa benne a történetíró megvesztegethetetlen tárgyiasságát és minden adatot latra vető akribiáját. így műve bizonyos félséget mutat s korántsem kelti azt a harmonikus és megnyugtató hatást, melyet pedig keltenie kellene. Mindenesetre kívánatos, hogy esetleges új kiadásából hozzáértő kéz gondosan kigyomlálja mindazokat a hibákat, melyek jelen formájában a hozzáértő számára annyira diszharmonikussá teszik élvezését. Balanyi György. Szemle. Áldásy Antal: A XV. század nyugati elbeszélő forrásai. (A Magyar Történettudomány Kézikönyve, I. kötet, 7/c. füzet.) Budapest, 1928. 8°. 31. 1. Egy kézikönyvtől megkívánjuk, hogy legyen pontos, áttekinthető, adatokat közölve ölelje fel a tudományos kutatás eddig elért eredményeit röviden, de rövidsége ellenére is érthetően, legyen teljes, kerek, egész. A magyar használatra készített kézikönyvnél pedig a hazai kutatás eredményeinek fokozottabb tekintetbevétele szintén elsőrangú követelmény, s ugyanúgy a külföldi írók életkörülményei magyar vonatkozásainak kiemelése. Á. jó munkát végzett. Mintha azonban be kellett volna várnia Bartoniek Emma bibliográfiájának megjelenését, hogy reá az egyes forrásoknál utalhasson. A 7 a—b, d—e füzetek szerzői már szerencsésebb helyzetben lesznek. Az olasz vonatkozású források ismertetéséhez néhány kiegészítő megjegyzést óhajtok az alábbiakban fűzni. Ransanóról és munkájáról nem emlékszik meg A. Minthogy azonban róla, magyar vonatkozásairól és a magyar történelmet tárgyaló munkájáról sok téves adat van forgalomban, nem látszik feleslegesnek a reá vonatkozó, főleg palermói kutatásaimnak eredményeit adalékképpen ideiktatni. Pietro Ransano (Ranzano) 1428-ban Palermóban született, 1492-ben halt meg. Fiatal korában (16 éves) I a dominikánusok rendjébe lépett. Nagy buzgalommal fogott a klaszszikus nyelvek tanulásához, széleskörű ismeretei ós szónoki képességei révén az egyház elöljárói megbecsülték, megbízatásokkal és tisztségekkel halmozták el. Ily alkalmakkor tett utazásai ismeretei gyarapításához nagymértékben hozzájárultak. 1459 körül fogott hozzá mindezideig kiadatlan hatalmas terjedelmű világtörténeti munkájának megírásához, az Omnium, temporum annales-hez, melyen egészen haláláig dolgozott. Benne az eseményeket saját koráig tárgyalja. 1470-ben Aragoniai Jánosnak, a későbbi esztergomi érseknek nevelője lett, 1478-ban pedig Lucera (Friaul tartományban) püspökének nevezték ki, majd mint inquisitor működött Szicíliában. 1488 nyarán I. Ferdinánd nápolyi király megbízásából követi minőségben hazánkba jött, hogy Beatrix trónutódlása érdekében Mátyásnál közbejárjon. Ekkor írta meg egyik krónikánk alapján Magyarország történetét Epitoma rerum Hungararum címmel (ő maga e munkáját így akarta elnevezni ; Sambucus adta az Epitome rerum Hungaricarum címet) 37 indexben. Az I. index azt a beszédet tartalmazza, mellyel Mátyást a bemutatkozás alkalmával Bécsben üdvözölte, a II. Magyarország akkori földrajzi viszonyaira nézve nyújt becses