Századok – 1932
Történeti irodalom - Jekelius E.: Das Burzenland. – Kronstadt. – Die Dörfer des Burzenlandes. – Die Wirtschaftsgeschichte des Burzenlandes. Ism.: Pozsonyi-Filtsch Zoltán 335
történeti irodalom. 337 az egész tartományt beragyogni, hogy az össz-németség integráns részeként állandóan új és új impulzusokat kapott az őshazából. Ennek a német kultúrával mindig párhuzamosan fejlődő művelődésnek volna tulajdonítható az a közvetítő szerep, amely a nyugati német kultúrát a magyarsághoz közvetítette. Ez a tetszetős beállítás helytelen, mert nem felel meg a történelmi tényeknek. A hazai németséget ilyen általánosságban nem illeti meg ez a történelmi szerep, mert a germán kultúrhatások majdnem mindig közvetlenül, vagy Bécs közvetítésével jutottak el hozzánk. A magyarországi németség sohasem rendelkezett akkora súllyal — se számánál, sem pedig kultúrális jelentőségénél fogva —, de oly erős nemzeti öntudattal sem, hogy ezt a szerepet önálló, egységes kultúrtényezőként betölthette volna. Gondoljunk csak az Andreanum „unus sit populus" elvére, mely kívülről és felülről jövő akciót jelentett a heterogén erdélyi németség egyesítésére. Hogy a német öntudat mennyire hiányzott ezekből a gyarmatokból, arra a legfeltűnőbb bizonyíték a jó későn (XVII. század) megindult történetírásukban elsőnek felmerült kérdés : az eredet kérdése és az erre adott első feleletek. A ma már régen túlhaladott, de abban az időben igen komolyan vett és az irodalomban még soká szívósan fennmaradt gondolat alapján az erdélyi szászok őslakóknak hitték magukat és közvetlenül a dákok-gótok-gepidák leszármazottainak vallották népüket. Schlözer csodálkozik azon, hogy az erdélyi németségből az igazi származás tudata teljesen kiveszett, kapcsolatuk az őshazával megszűnt és 400 éven át az érdeklődés is hiányzott, úgy, hogy ez idő alatt egyetlen történetírót sem tud felmutatni. A legelső öntudatos megmozdulásukat II. József beolvasztó kísérlete váltotta ki, tehát eddig az időig oly egységes német nemzetről, mely Magyarország területén öntudatosan közvetíthette volna a német kultúrát, nem lehet beszélni. A XVIII. századtól kezdve pedig, amióta minden téren Bécs vezet, maga a magyarországi németség is épp úgy az osztrák közvetítés hatása alatt volt, mint az egész ország minden népe. Az előttünk fekvő kötetekből kicsendülő vezető gondolat : az újabb keletű „völkischer Gedanke" visszavetítése a múltba tehát az erőltetettség látszatát kelti, bár tagadhatatlan, hogy itt-ott mutatkoznak a műben oly megnyilvánulások, amelyek ezt a merev felfogást némiképen enyhítik. Feltétlenül hátránynak tekinthető azonban, hogy a megjelent kötetek nélkülözik azokat a végérvényesen leszögezhető irányelveket, amelyeket talán a tervbe vett általános történettel foglalkozó rész fog nyilvánosságra hozni. A megjelent kötetek közül ugyanis az egyik Brassó város településével, fejlődésével, építéstörténetével, művészeti emlékeivel, végül a világítási és vízvezeték-berendezések, a fürdő és a kórház történetével, a másik a vidék falvaival, váraival, templomerődeivel, művészeti és népi emlékeivel foglalkozik. A harmadik kötet a gazdasági kérdésekről szól és külön fejezeteket szentel a földművelés, állattenyésztés, erdőgazdaság és az ezzel összefüggő gyűjtő-termelés (Sammelwirtschaft), továbbá a halá-Századok. 1932. VII—VIII. 22