Századok – 1932

Történeti irodalom - Isbert Otto Albrecht: Das südwestliche ungarische Mittelgebirge. Ism.: Mályusz Elemér 329

történeti irodalom. 329 Isbert, Otto Albrecht : Das südwestliche ungarische Mittelgebirge. Bauernsiedlung und Deutschtum. (Deutsche Hefte für Volksund Kulturbodenforschung. Abhandlungen Nr. 1.) Verlag von Julius Beitz, Langensalza — Berlin — Leipzig. 1931. 8° XVI+ 240 1. Isbert a Balaton és Budapest közt lakó németség sorsát, mai gazdasági és kulturális helyzetét tárgyalja, igen figyelemreméltóan téve új módszer alkalmazására kísérletet, amikor a szokásosnál fokozottabb mértékben igyekszik a földrajzi, statisztikai, történeti és néprajzi vizsgálódások eredményeit egységes képbe foglalni össze. A gazdag bibliográfia, az adatok óriási tömege és nem kis mértékben az elvont, elméleti fejtegetésekre való hajlam, mindent megmagyarázni igyekvéssel párosulva, az első átlapozásra nagy tudományos teljesítmény színében tüntetik fel a könyvet. Azonban a részletesebb vizsgálódásnál a történeti rész, amellyel ehelyütt foglalkozni kötelességünk, feltűnő hiányokat árul el. Hiányzik belőle a kellő objektivitás s úgy látszik, mintha Isbert a magyar történelemnek bizonyos elemi alapismereteivel sem volna tisztában, bár némely helyen lehetetlen eldönteni, hogy a tévedések melyik írói fogyatkozás rovására írandók. A tárgyalt terület helyneveinek magyarázatánál (48. skk. 1.) úgy tűnik fel, mintha mindenképen azt akarná igazolni, hogy a német település előtti, régi középkori faluk nem magyar eredetűek. Koppány szerinte szláv, mert kopan = árok, Csaba szintén ószláv, Örs hasonlóképen, mert vrh = magaslat, e magyarázatnál Moór Elemért követve ; megkérdőjelezi, hogy Jutás, Tevel faluk Árpád fiai után kaphatták nevüket s Tétényt, Izbéget éppen úgy török hódoltságkori hatásra vezeti vissza, mint akár Hamzsabéget, mert, úgy látszik, nem tudja, hogy Tétényt már a középkorban oklevelek emlegetik, az „izbég" szót pedig Árpád-kori törvényeink. A pilismegyei Csobánka „valószínűleg ószláv", holott a falu régi Borony neve csak a XVII. század végén adott helyet a mostaninak, amikor a földesúr, a Vattay-család ide szerbeket telepített le ; Veszprém pedig természetesen „német alapítású" város (22. 1.). Helynévfordításait figyelmen kívül is hagyhatnók, pl. az ilyeneket : Tárnok = Schatzmeister, (Buda)kalász = Ähre, mert maga is óvatosan csak lehetőségeknek tekinti azokat, de a szótárszerű fordítások egyrészt minden komolyságot nélkülöznek, másrészt arról tanúskodnak, hogy Isbert nem ismeri a nevek mögött meghúzódó történeti jelenségeket, pl. hogy a Kalász helynév a kaliz népnévnek az egyik emléke. Ezek a téves magyarázatok a terület legfontosabb hely névcsoportjaira vonatkoznak s így Isbertnek az egész középkori településtörténeti processzusról is szükségképen más felfogást kell vallania, mint a magyar történettudománynak. Ehhez a sajátságos felfogásához jól csatlakozik az a meglepő állítása, hogy az a megyei szervezet, amelyet ma „különösen magyarosnak" gondolnak az emberek — tehát az autonóm megye — eredetileg „ónémet mintára keletkezett" (159. 1.).