Századok – 1932

Értekezések - JOÓ TIBOR: Zrínyi történetszemlélete és a barokk 261

zrínyi történetszemlélete és a barokk. 287 A szerencse és a sors ilyen összetartozó, de önálló tényezőkként szerepelnek általában műveiben. Annál különösebb, hogy éppen abban az értekezésében, a második discursusban, melyet egyenesen a szerencse fejtegetésének szentel, a két fogalmat azonosítja : ,,sors avagy szerencse", írja, „fatalis occasio"-nak nevezi a balszerencse állapotát, s a discursus végén jelmondatát magyarul alkalmazva a ,,sors"-ot „szerencsé"-nek fordítja. A Zrínyiász egyik versszakában hasonlóan a másíthatatlan, végzetszerű elrendelés jelentésében szerepel a „szerencse" szó : Homlokunkon vagyon mi szerencsénk írva ; Kerülje és fussa, de nem távozthatja Senki is halálát ; ezer közt meghagyja Szerencse, kit Isten másra választott. (XII. 93.) Sőt mintha mindkét értelmet felfedezhetnők ugyané strófában a szó két használatában, s világosan szemlélhetjük a fogalmi tartalom folyékonyságát. Az bizonyos, hogy Zrínyi érezte, hogy valami viszony van a konkrét események változatossága és az általános élettendencia egysége közt, de ezt a viszonyt hajlandó volt olykor az azonosságnak vélni. A megoldás bizonytalansága, kétfélesége arra vall, hogy inkább csak annak a megállapítása volt fontos számára, hogy az események misztikus külső erőktől alakíttatnak, gyakran minden erőlködésünk ellenére, az aktuális motiváció és általános elrendeltség egy komplekszusként vált problémává számára, ennek a pillanatonként változó szerencsének és állandó végzetnek a végső forrását, megnyugtató magyarázatát igyekezett megtalálni. Maga a szerencse és a végzet már magyarázata az· emberi életnek, Macchiavellinek elég is volt, de Zrínyi már szintetikusabb és transzcendensebb megoldásra vágyott, mely a világot nem hagyja az oktalan szeszély játékszeréül, s az embert maga gyenge erejére e hatalommal szemben. Hogy a probléma így merült fel előtte, világosan kitűnik a szerencsét tárgyaló discursus gondolatvezetéséből. Legelőször azt állapítja meg, hogy „az emberek munkálkodásában és tusakodásában, az mellyel minden állapoton fáradoznak és keverik ez világot, semmi sincsen bizonyos, 227., 254., 297 .11. ; a szerencse és véletlen szinonim használatához u. o. 182. 1. : nemcsak szerencsére esett ki Homerus szájából ama vers ... ; szerencse és fátum viszonyáról u. o. 74., 142., 180., 145., 173., 359. 11. Zrínyiász XII. 29.