Századok – 1932

Értekezések - JOÓ TIBOR: Zrínyi történetszemlélete és a barokk 261

zrínyi történetszemlélete és a barokk. 285 tették. Mert természetes, hogy ez a kimagasló képességekkel, erőteljes egyéniséggel, századokon át uralkodni tanult famíliából született nagyúr, hadak vezére, aki egész életében a maga kiválósága és kortársai közti nagy ellentétet, egyedülálló szellemi helyzetét érezhette, s emellett visszaszorítást kellett tűrnie, individualista volt. Magának a históriaírásnak a formáját is egészen individualisztikusan képzeli : céljául ,,az dicsőséges királyoknak életek és vitézi cselekedetei" feljegyzését jelöli meg Mátyás királyról írott műve bevezető soraiban. De csak a „dicsőséges, vitéz, fő királyokról" beszél, csak azok érdemlik meg az utókor érdeklődését és az „ékesen író historikusok" hiányát nem „nemzetünk íráshoz való restségének" tulajdonítja, mint inkább annak, hogy „megholtak Mátyás királyok, s újak nincsenek, kik indítanának új elméket". Sőt tovább megy, s azt kívánja a historikustól, hogy a királyok fogyatkozásait ne vétkeknek, hanem mintegy tökéletelen erényeknek jellemezze.1 Ezt sem feudalisztikus királytisztelettel, sem pedagógiai célzatával, sem macchiavellizmussal nem lehet egyedül magyarázni. A nagy egyéniség iránti tiszteletéből fakad ez a „discretio", mint nevezi. De talán szabad még másra is gyanakodnunk. Magára az individualisztikus szemlélet jellemére, mely önmagában ítéli meg az egyént és mint organikus egyséjget látja. Ennélfogva a fogyatkozásokban az erények természetes velejáróit, túlságait, fonákjait ismeri fel, nem a személyiség egységének megbontóit. Ugyancsak individualizmusának a bizonyítéka mély sóvárgása „annak a drága fának gyümölcsét elérni, kit az emberek dicsőségnek hívnak". Ezt tartja a legnagyobb áldásnak, megszerzésére bíztatja a vitézt, s legszebb lírai versét róla írta.2 A dicsőségvágy forrása az egyéni halhatatlanság ösztöne és az a vágy, hogy az individuum önnön erejének visszatükröződésében élvezze létét. Zrínyi hatalmas egyénisége mélyén Én-érzésének rendkívüli intenzitása forrott és került szembe a világgal. Az individuum a Kozmosszal szemben : ez volt az a nagy életélmény, mely kínzó gondjával magyarázat után kívánkozott és letörhetetlen optimizmusával elméletét kialakította. Ösztönös fatalista felfogás műve volt az, amikor a „történet" szót a „res gestae" megjelölésére kezdték hasz-1 Hadtud. m. 144., 203., 205. 11. 2 U. o. 90., 225., 235. s köv. 362. 11. és versgyűjteményének „Berekesztése ' '.