Századok – 1932

Értekezések - JOÓ TIBOR: Zrínyi történetszemlélete és a barokk 261

278 joó tibor. Ugyanígy vagyunk históriai érdeklődésének másik vonásával is, mely hasonlóképen pragmatikus-praktikus szempontjából ered. Ez a szempont arra vezeti, hogy ne a történet teljességét, az összes fajta jelenségcsoportokat állítsa tekintete elé, hanem áradatából csak bizonyos fajta mozzanatokat emeljen ki, azokat, melyeket sajátos, a históriát csak eszközül használó céljai, a tanulságszerés alkalmaiul értékesíthet. Tehát történelmi tárgyalása nemcsak reflekszív, hanem szelektív is. A válogatás elvét határozza meg általános célja : a politikai-hadi. Szintén tipikus sajátsága a kornak.1

De kell-e külső hatással magyarázni Zrínyi eljárását? Neki nem volt szükséges a történet teljes összefüggését felölelni, sőt ez csak akadályozta volna célra törekvő kutatásaiban. Szelektív eljárásának megvan a benső, személyes motívuma. A didaktikus szempont bizonyos fokig átalakította a gyakorlatban Zrínyi eredeti történelmi érzékét is. Miután ő általános szabályokat óhajtott a múltból nyerni, olyan belátásokat, melyeket a jelenben is használhat, szükségszerűen a tipikus vonást emelte ki a jelenségekben s mint az általános egyes példáit tekintette. Alapvető meggyőződése a Prédikátor Könyvének történetfilozófiája, hogy „nincsen új dolog a nap alatt", a jelenségek megismétlődnek. De különösen figyelemreméltó, hogy ez a tipizálás korántsem tette vakká a histórikum individuális jelleme iránt. Sőt akkor, amidőn kikereste a jelenség általános, szabályszerű,' szabályt kínáló vonásait — s ő ezeket tartotta a lényegeseknek, — gondosan megállapította és elkülönítette az individuális körülményeket is és szembeállította a jelen változott viszonyaival. Az egyes eseteknek mind a két oldalát látja világosan, nemcsak a tipikusát, s ez határozottan kiemeli az egykorú publicisztika nagy átlagából, azok közül, kik Európaszerte hasonló didaktikus célzattal keresték a politikai szabályok példáit a történet tényeiben.2 Ez a célzat ugyan Zrínyit is arra viszi, hogy a történet egymásutánját egymásmellettiséggé oldja fel, mert hiszen nem annyira oki kapcsolatuknak, mint inkább analógiájuknak a látványára van szüksége ; mindazonáltal ez nagyobbrészt csak technikaimetódikai vonás irataiban és sohasem idézi elő a történeti kontinuitás tudatának elhomályosodását. Tehát eredeti történelmi érzékének csak gyakorlati módosulásáról, nem el-1 Lásd Fueter és Meinecke i. m. Naumann—Müllernél 125. s köv. 11. 2 Lásd Meinecke i. m., különösen 185. és 187. 11.