Századok – 1932

Értekezések - JOÓ TIBOR: Zrínyi történetszemlélete és a barokk 261

zrínyi történetszemlélete és a barokk. 265 szolgál és, mint minden ténymegállapító eljárás, a históriában feltétlenül szükséges, melynek megszűnése tudományos katasztrófa volna.1

Azonban nem a megismerés végső állomása, nem adja az ismeret teljét. A párhuzamos helyek összeállítása magában még nem érteti meg éppen a hatás tényét, csak megállapítja, szemlélteti ; csak külső jeleit tünteti fel, nem benső forrásait tárja elénk. Az irodalmi hatás nem olyan egyszerű jelenség, mint ahogy szokás volt felfogni és főként szemléltetni. Nem egyszerű átvétel, eltanulás, reprodukció, hanem eleven, küzdelmes teremtő aktusa a szellemnek és számtalan, legnagyobbrészt nem is külső, esetleges, hanem benső és lélektanilag szükségszerű, s emellett rendkívül összebonyolódott tényező dönti el, hogy valaki miért éppen abban az átvett irodalmi formában fejezi ki saját gondolatait és hogyan alakítja az átvett formát, sőt azt is, hogy miért éppen azokkal az átvettnek tünő gondolatokkal fogja racionális hálóba élményeit. Ε hatások esetében ugyanis sohasem a szellem igazi tartalmáról van szó, hanem csak a kifejezés formáiról, feltéve természetesen, hogy igazán van szellemi tartalom, s nem valami kis akarnok utánzásával és eklekticizmusával állunk szemben, hanem igazi nagy teremtő szellem adaptációjával és szintézisével. A historizmus túlzott formájában ugyanazt a hibát követi el, mint a pozitívizmus, csak éppen más úton. ő is hatások kereszteződési pontjává oldja fel az egyéniséget ; ha nem is külső, formai, de benső, tartalmi hatások, a korbeli szellemi irányok, a korszellem vetületének, egyszerű individuális kristályosodásának tekinti és ilyenül ábrázolja. Megértési törekvése megnyugszik a kor- vagy stílusszellem már megállapított vonásainak felismerésében az individuum arculatán. Ez az eljárás éppoly fogyatékos, mint a másik. A kor szellemével, kultúrájával, az objektív szellemmel szemben ott áll a szubjektív szellem, az egyén sajátos alkotottságában, örökölt, primér tulajdonságokkal, akarati irányokkal, hajlamokkal, intenzíven és öntudatosan élt élet sajátos viszonyaival, belőlük eredő tapasztalatokkal, belátásokkal, feladatokkal és egyénien elgondolt célokkal, s ezek mind közrehatnak szellemi alkatának, világnézetének, érték- és célrendszerének kialakulásában egy küzdelmes 1 Az Emil Ermatinger szerkesztésében 1930-ban megjelent Philosophie der Literaturwissenschaft szerzői, kik a szellemtörténelem legjelesebbjei sorából kerülnek ki, nem győzik hangoztatni az aprószeres kutatások elengedhetetlenségét.