Századok – 1932

Szemle - Herczeg Árpád: Manardus János (1461–1536) magyar udvari főorvos élete és művei. Ism.: Varga Endre 228

228 SZEMLE. említsük — egy Donato Acciajuoli, Raff. Brandolini, Demetrio Chalcondyla, Marsilio Ficino, Lorenzo Medici, Angelo Poliziano, Giovanni Pontano, Ugolino Verino neveit találjuk, akkor Juhász kiadását a XV. századi humanizmus története szempontjából hézagpótló munkának jelölhetjük meg. Nagyon valószínű, hogy a külföldi tudományos közvélemény is örömmel fogja fogadni az áldozatkész fiatal magyar tudós publikációját. Huszti József (Szeged). Herczeg Árpád : Manardus János (1461—1586) magyar udvari főorvos élete és művei. Budapest, 1929, a Magyar Tudományos Akadémia kiadása. 69 1. és 12 képmelléklet. A ferrarai származású Manardus — kora többi humanistáihoz hasonlóan — élete első hat évtizedében sokat utazott. Részint tanulva, részint tanítva, részint mint udvari orvos és filozófus, hosszabb-rövidebb időt töltött Velencében, Bolognában, Firenzében, Padovában stb. Vándorlásai során Budára is eljutott, hová 1513-ban hívták meg a beteges II. Ulászló orvosául. Majdnem hat esztendeig tartózkodott Magyarországon, 1518 végén vagy 1519 elején azonban visszatért szülővárosába s ott végre állandóan megtelepedve, mint I. Alfonso (d'Esté) udvari orvosa és a ferrarai egyetem tanára működött haláláig. — Hosszú élete folyamán több munkát írt ; ezek tudományos értéket a vele foglalkozók különböző módon ítélték meg. H. igen kedvező véleményt mond e művekről s szerzőjüknek belőlük megállapítható orvosi ismereteiről és felfogásáról. Különösen kiemeli Manardus érdemeit az urologia és dermatologia (főleg a syphilidologia) terén, úgyszintén az orvosi nomenclature tisztázásában. Az előttünk fekvő tanulmány terjedelmes bibliográfiára támaszkodik, a szerző a felhasznált nagyszámú forrásmunka alapján a lehetőségig rekonstruálja Manardus életét. Hogy alakját korába beállítsa, talán kissé túlságosan is foglalkozik közismert dolgokkal. Azt hisszük például, hogy a renaissanceról általában s annak magyarországi megnyilvánulásáról az első oldalakon, vagy az'Estékről s Ferraráról nem sokkal utóbb elmondottak jórészt elmaradhattak, illetőleg lényegesen megrövidülhettek volna, hiszen egy ily monográfia olvasóközönsége valószínűleg túl van már az első tájékozódáson a korképét illetőleg, Varga Endre. Brandsch, Heinz: Die siebenbürgisch-sächsischen Dorfschulen im Rcformationsjalirliundert. (Archiv des Vereines für siebenbürgische Landeskunde. Neue Folge Bd. 44. Hermannstadt 1928. 425—510. 1.) Ez az értekezés a szerző egy 1912-ben megjelent magyarnyelvű tanulmányának átdolgozása. A nagyrészt nyomtatásban is kiadott egyházi és iskolai szabályzatok alapján lelkiismeretes pontossággal, messzemenő következtetésektől tartózkodva mondja el az erdélyi szász falusi iskolák történetét a 16. században. A gyér adatokból megállapítja Luthernak Honter közvetítésével érezhető hatását ; itt-ott Trotzendorf hatása is mutatkozik. Ezeknek az iskoláknak a célja általában a pietasra és lelkészi hivatásra való nevelés, igazi népoktatásról még nem lehet szó. A tanítás anyagáról és módszeréről kevés az adat, B. németországi analógiák alapján von le bizonyos következtetéseket. A tanítók a lelkészeknek vannak alárendelve, előképzettségük a legtöbb esetben hiányos, de akadnak köztük literátusok is. B. pontosan ismeri a tárgyára vonatkozó magyarnyelvű irodalmat, egy elírása azonban rávilágít a veszélyekre, amelyek történettudományunkat fenyegetik, ha a kezdeményezést