Századok – 1932

Történeti irodalom - Dahlmann–Waitz: Quellenkunde der deutschen Geschichte. Ism.: Bartoniek Emma 219

220 TÖRTÉNETI IRODALOM tekintélyeinek tollából végre megjelent a német történettudomány e vezető bibliográfiájának új, kilencedik kiadása. Rendszerezése, beosztása a régi s noha éppen az új szerkesztő, Haering volt az, ki az előbbi kiadással kapcsolatosan a rendszerezésben lényeges módosításokat követelt, mégis, mint szerkesztő maga is elismeri, hogy ezek a jelen körülmények között nem voltak keresztülvihetők. Csak egy új fejezet gyarapítja a 12 év előttieket, még pedig a mai német birodalom határain kívül élő németség (Auslanddeutschtum) történetére vonatkozó forrásanyagot és tudományos irodalmat felölelő, melyet a stuttgarti Deutsches Ausland Institut állított össze. A szerkesztő már eleve tiltakozik ellene, hogy ebben a külföld pángermán expanziós törekvéseket lásson. Minket magyarokat e fejezet különösen érdekel, mert ez jóformán az egyetlen helye a nagy német publikációnak, hol rólunk is megemlékeznek. Itt szereplünk a „Länder der ehemaligen österreichisch-ungarischen Krone" között, még pedig már a trianoni határok szerint : Tschechoslowakei, Ungarn, Südslawien, Banat (Rumänischer und südslawischer Anteil), Rumänien (Siebenbürgen, Sathmar—Marmarosch) között. A mű magyar ismertetője nem hallgathatja el azt az észrevételt, hogy egy történeti bibliográfiában praktikusabb lett volna megtartani a történelmi Magyarország összefoglaló fogalmát, már csak azért is, mert a háború előtti történelmi kutatás és forráspublikálás úgyis az egész Magyarország területét öleli fel. Aki tehát a feljebb felsorolt, Magyarországtól elszakított területekre vonatkozóan óhajt kutatni, az nem nélkülözheti az e kategóriákba be nem osztható, egész Magyarország történetére vonatkozó forráskiadványokat, levéltárakat, könyvtárakat, feldolgozásokat. Feltétlenül helyesebb lenne a történelmi Magyarország fogalmával operálni, mint „Südost-Europa", „Donau-Becken" s hasonló, újabban elterjedt, történelmileg azonban nem egészen pontos kategóriákkal. A többi fejezetben csak elenyésző változtatások történtek. Pl. az 1912-i kiadásban az 1555-től 1618-ig terjedő periódus címe : Die Wiederherstellung des Katholizismus, míg az újban : Kirchliche Verhältnisse ; vagy a régiben a XIX. század első fele mint „Restauration (1815·—1850)" szerepel, az újban mint „Deutsche Geschichte" (1815—1850) s a régi kiadás „Revolution und Reaktion, 1848—1849" felírású fejezete az újból hiányzik. Szinte lehetetlen erről a műről egyébként mást mondani, mint az elismerés superlativusait. A bibliográfiai munka pontossága, egy-egy terület irodalmának és forrásainak teljes, ha a körülmények a teljességet kizárták, szakavatottan megrostált összegyűjtése, a részletekbe menő szisztematizálása, némely fejezetben a forrásokra vonatkozó irodalom felsorolása, mindez a „Dahlmann-Waitz"-ot nemcsak a német történettudomány vezető bibliográfiájává teszi, hanem minden más ily természetű munka vezérfonalává. Mint Pirenne mondja belga bibliográfiájának előszavában, más rendszert követni, mint a ,,Dahlmann-Waitz"-ét, nemcsak fölösleges, de egyenest veszedelmes volna. Ehhez természete-