Századok – 1932

Történeti irodalom - Voinovich Géza: Arany János életrajza. 1849–1860. Ism.: Angyal Dávid 212

212 TÖRTÉNETI IRODALOM. ságának és módszertani iskolázatlanságának a rovására írandók — ennél a passzusnál ezeket a durván ellentmondó számokat látva, önkénytelenül arra gondol az ember, vájjon nem tendenciózus munka fekszik-e előttünk. Nem gondolt-e a szerző, aki szükségesnek tartotta a címlapon feftüntetni, hogy egyetemi tanár, arra, hogy a magyarság külső ellenségei ezt arra fogják felhasználni, hogy magyar egyetemi tanárságára hivatkozva támadják a magyar statisztikai adatok hitelét ? Az ilyen botlásokat a tájékozatlanság, a hozzánemértés sem mentheti. Ha a magyar szakirodalom ilyen munkát tud csak rendelkezésére bocsájtani a nacionalizmustól túlfűtött német tudományos érdeklődésnek, nyilvánvaló, hogy a hazai német telepítések kutatása csakhamar egyoldalú irányt fog felvenni. S félő, hogy erre az elfogulatlan magyar historikusok csak akkor fognak ráeszmélni, amikor ennek a — mégis csak elsősorban magyar — történeti problémának a kutatását nemcsak vezetni, hanem irányításához eredményesen hozzászólni is. alig lesz többé módjukban. Mai elesettségiinkben nem gondolhatunk persze arra, hogy a németek stuttgarti „Deutsches Ausland-Institut"-jához hasonló, egyébként nagyon szükséges kutatóintézet állíttassék fel Magyarországon ezeknek a kérdéseknek a megoldására, mindenesetre fontos volna azonban, hogy a hazai telepítések, elsősorban természetesen a német telepítések történetének kutatása valamiképen organizáltassék. Ennek megvalósítása érdekében áldozatoktól sem szabadna visszariadni. Pleidell Ambrus. Yoinovich Géza: Arany János életrajza 1849—1860. Kiadja a Magyar Tudományos Akadémia. Bpest, 1931. Voinovich nem a divatos életrajzírók regényes modorában írja meg Arany életrajzát. Ez a modor nem is volna illő Arany János életrajzához. „Egyszerűn és tisztán" írja és szerkeszti azt a mi írónk, úgy, amint Arany ízlése kívánta. A legnagyobb magyar költő élete változatos eseményekben nem gazdag, nem ad anyagot az írónak meglepő fordulatokra kivált abban a korszakban, melyet Voinovich életrajzi munkájának e második kötete tárgyal. A szabadságharc után a költő írnok lesz, majd nevelő és középiskolai tanár. Keveset és nem igen messze utazik. Hivatala kötelességeit aggodalmas gonddal teljesíti, hogy gáncs ne érje érzékenységét kívülről vagy belülről. Jó emberek társaságában felcsillan humora. De tisztes kötelmeiben, vagy tapasztalataiban, még ha vidámak is, nincs igazi öröme. „Nem itt" — így szakad fel a sóhaj lelkéből — „nem itt van az én világom". Az ő világa bent van az alkotó képzelet hangtalan, de fájdalmasan izgatott birodalmában. Itt kél és száll a szív viharja. Kél az inspiráció szerencsés pillanataiban és gyötrő egykedvűséggé csillapul, amidőn a költő alkotó ereje az igen magas „pálmáért" keményen tusakodik. Az alkotás szüneteiben belemélyedt a világirodalom legnagyobb költői remekeibe azzal a fogékonysággal, melynek érzékenysége