Századok – 1932

Értekezések - GR. KLEBELSBERG KUNO: Két Hunyadi-beszéd 129

132 KLEBELSBERG KUNO. magyarság világtörténeti hivatása valósággal megtestesül a két Hunyadi hatalmas egyéniségében. így e korszak emlékének a külföld köztudatában való felfrissítése bizonyára növelni fogja Európa megértését a magyarsággal szemben. Mindezeknél az okoknál fogva sokat várhatunk egy alaposan előkészített és méltóképen megrendezett Hunyadi -centennáriumtól. Az előkészítés két, egymástól élesen szétváló részre oszlik. Az egyik rövid-, a másik hosszúlejáratú. Maguknak az ünnepségeknek megtervezése, a kisebb rendszabályok megbeszélése ma még természetesen időelőtti lenne. Ellenben nem foghatunk hozzá elég korán a centennárium valódi értékeinek, a tudományos, irodalmi és művészeti résznek előmunkálataihoz. Ε részben hosszabb időre azért is szükségünk van, mert a nemzetnek mostani anyagi helyzetében évente csak kisebb összegeket szánhatunk a munkálatok táplálására s így évek erőit kell tervszerűen egyesíteni, hogy mostoha viszonyaink ellenére is számottevő eredményeket mutathassunk fel. Valójában kevés dologhoz van meg a lelki készség, a hagyományos hajlandóság a magyarságban olyan nagymértékben, mint éppen a Hunyadiak nagyságának szellemi alkotások létrehozása útján való ünneplésére. Hiszen a multakban is a költészet, szobrászat, festészet, zene és tudomány mintegy összefogtak a Hunyadi-kultusz ápolására s bízvást el lehet mondani, hogy a Hunyadiak gazdag történeti örökségéből került ki a magyar szellemiségnek egyik vezető motívuma. Különösen erős volt a János kormányzó és Mátyás király alakjából és tetteiből kisugárzó inspiráló erő a romanticizmus idején, amely korszellemnek egyik legjellemzőbb vonása a historizáló irány volt. Ekkor virult a történeti dráma, a történeti regény és a történeti festészet, amihez különösen a Hunyadi-ház krízise (János váratlan halála közvetlenül a nándorfehérvári diadal után, dicsősége csúcspontján és László kivégzése) a poétikus indítékok egész sorát szolgáltatta. Mi több, a Hunyadi-motívum fölbuzdító ereje olyan rendkívüli volt, hogy költők, művészek és tudósok úgy érezték, hogy alkotásaik csak akkor lesznek méltók a tárgy nagyságá-