Századok – 1931

Történeti irodalom - Molnár Kálmán: Alkotmánytörténeti illúzió-e a magyar alkotmányfejlődés jellegzetes közjogi iránya? (L. Az Eckhart-vita.)

történeti irodalom. 409 mészetjog, a ius naturae irányította. Ezt Isten közvetlenül oltotta az első emberbe s így az emberi értelemnek ez a törvénye, az abszolút természetjog isteni eredetű. A boldogság korát megszüntette azonban az ember eredendő bűne s ettől fogva büntetésképen, meg a világra lejött gonosz megfékezésére keletkezett az állam, a társadalmi rend és az általuk kifejlesztett élő, pozitív jogrendszer, amely az ideális természetjogból csak egyes töredékeket őrzött meg. Mivel az állam így emberi eredetű, •— Aquinói Tamás szerint „szükséges rossz", — következett az egyház felsőbbségének hangoztatása az állammal szemben és az isteni eredetű természetjognak az elsőbbsége a világi, emberi rendelkezésekkel szemben. Az egyház közvetlenül Istentől rendelt hivatásának érezte, hogy eloszlassa az eredendő bűn következtében beállott homályt, az isteni eredetű természetjogot pedig visszaállítsa egész terjedelmében. A középkor így természetesnek találta, hogy a jog az állam felett álljon s hogy „ne az állam céljai határozzák meg a jog normáját, hanem a természetjog legyen az állam céljainak a normája." Az már messzire vezetne, ha ki akarnók emelni, hogy ez a középkori felfogás úgy alakult ki, hogy a kereszténység az antik stoicizmus etikáját beleolvasztotta tanaiba ; ennek előadása már valóban feleslegesnek látszik egy magyar tárgyú tanulmányban. Hisszük és reméljük, hogy egy-két évtizeden belül az elmondottakat már a középiskolában is tanítani fogják ; akkor ilyen elemi magyarázatok feleslegesek lesznek, mert maguktól értetődnek. Addig azonban, míg ez bekövetkezik, éppen a szellemtörténeti irány híveinek volna legfőbb kötelességük, hogy az alapfogalmakat megmagyarázzák és ne hagyják az olvasót tanácstalanul magára oly mondatokkal, amelyeket önhibáján kívül nem érthet meg. Ha az olvasó kedvét veszti, az a téves felfogás gyökereződhet meg benne, hogy a szellemtörténeti irány nem annyira tudományos, mint inkább tudákos jellegű. Az bizonyos, hogy Eckhart az általunk elmondottakat ismeri, noha a felsorolt irodalmi művek között nem találjuk pl. H. v. Eicken régibb összefoglaló munkáját és E. Troeltsch újabb tanulmányait, amelyek alapján a fentieket leírtuk. S bár Eckhart az abszolút és a relatív természetjog között nem tesz különbséget,1 mi nem ezt rójuk fel hibájául, hanem azt az eljárását kifogásoljuk, hogy három, — talán nem is a legszeren-1 Fr. Kern hasonló eljárása sem helyeselhető. Ő a középkorról írva, egyszerűen kikapcsolja azt a hatást, amelyet a keresztény egyház a germánságra évszázadokon keresztül gyakorolt — amit i. h. 77. 1. mond, szemmelláthatóan Eicken alapján, nem kielégítő •— s amelynek a jogi felfogás kialakulásában nagv szerepet kellett játszania. Kern a „jó", meg „régi" jogról írva úgy képzeli, mintha annak fogalma az egyház tanításaitól teljesen függetlenül fejlődhetett volna ki. Azt hisszük, hogy a középkor a pozitív, emberi jogot csak azért tarthatta érvényesnek, mert abban az egyház tanítása szerint az isteni, abszolút természetjognak a töredékeit látta s így kötelességének érezhette, hogy e relatív jognak engedelmeskedjék.