Századok – 1931

Értekezések - DÉKÁNY ISTVÁN: A szellemtörténet történetelméleti alapon megvilágítva 337

372 dékán v istván. miért kell épp a szellemtörténettel kapcsolatban kihegyezni azt a fennálló helyzetet, hogy vannak esetek, amidőn a megértés és ábrázolás rendkívüli nehézségeivel kell számolnunk ? Ez valóban mindenkor és minden történetírói műfajban egyformán megvolt, ebben igaza van szerzőnknek. Ez nem a szellemtörténetnek, hanem minden történetírásnak közös ügye. Azt azonban magunk is hangsúlyozzuk, mint Váczy, hogy „mint módszert kell a szellemtörténelmet értékelnünk, megbecsülnünk. Ez más szóval azt jelenti, hogy a módszer által elért tudományos eredmény elsősorban a történetíró tudományos kvalitásaitól függ. A szellemtörténet csodálatosan finom műszer a történeti jelenségek felvételére és kutatására. Ám vele bánni is kell tudni. . . Ezért a kritika mindenkor különböztesse meg a módszert magát, helyességét vagy alkalmatlanságát a módszer esetenkénti, hol jó, hol rossz alkalmazásától". A magunk részéről hangsúlyoztuk, hogy maga a tudományprogramm, vagy ha tetszik, a módszer önmagában — „belső jogosultságára" nézve — bírálható és bírálandó. Külön téma az egyes munkálatok megbírálása, s ha rosszul üt ki a kritika, először magát a művet érinti és másodszor — érinti a módszert is, illetve érintheti. Ε téren utalnunk kell arra a sajátos tényre, hogy a történetírói praxis a tárgyba való spontán beleéléssel kapcsolatban különöskép öntudatlan szokott lenni — ez a nagy történetíróknál szinte általános. így aztán megesik, hogy egy történetíró saját gyakorlata és saját „módszertani" elvei nem fedik teljesen egymást, ez utóbbiak sokszor a rosszabbak. Tipikus példa erre a mult század végén, s a jelen század elején sokat emlegetett Lamprecht esete. Gyakorlatban követett eljárása más, és sokkal jobb, mint módszertani cikkeiben hirdetett „rendszere". Ez íme, tény, a történetíró nem mindig jó tanú saját eljárását illetőleg. A szellemtörténelem tárgyában felsarjadt elmélkedésekben is1 hol itt, hol ott akad egy-egy félresiklás, mást vallanak be, mint amit átéltek és módszeres gyakorlatban követnek. Ez okát abban találja, hogy a módszer nem puszta gyakorlatról adott egyszerű önvallomás, konfesszió, hanem más, logikai felkészültségen alapuló elemzése a helyes módszernek. ,,A jó módszer nem segíthet a rossz történetírón", annyiban igaz, amennyiben jó „módszertan" még nem bizonyos, hogy jó módszer is — az előbbi követi az utóbbi tanulságait, 1 A külföldi irodalomra, így egyes újabb német könyvekre utalok.