Századok – 1931
Értekezések - DÉKÁNY ISTVÁN: A szellemtörténet történetelméleti alapon megvilágítva 337
362 dékán v istván. hogyan mondják el közleni valójukat, minő a szellemi arcu^latúk. Már pedig sokszor ez a eentrálisabb kérdés, nem a mit, hanem a hogyan. A szellemi arculatot azonban le kell olvasni tudni, erre való a szellemtörténeti aszpektus kifejlődése és módszeres iskolázottsága. A szellemi arculat igen sok esetben kollektív, az egész kor «rcoT-amelyet már egy-két forrásíróból is lehet, szerencsés esetben, helyesen megállapítani. Innen van, hogy az analitikus részletkutatás a történelemben korán lesz szintétikus is, az egész kort érintő és megvilágító adatbeli tények kiemelése. A kor szellemét érintő tények centrális tények, egy-két új adatnak nagyszerű rendező ereje lehet az összesre, az egészre nézve, mintegy reflektor, amely széles területet sugároz be egy szűk pontról kihatolva fényével. Kétségtelen, vannak veszedelmek itt is oly kezdők számára, akik mindenkor szerettek gyorsan általánosítani. A szellemtörténelem a kezdő történész számára nehezen járható ott, ahol az analízis terén a kutató nem erősödött eléggé meg, és talán épp ezért a szintézis terén képzel könnyen eredményt elérni. Nézetem szerint módszertani iskolázottságra, beidegződött önfegyelemre, áldozatkész kutatói akaratra, minden irányzat terén, minden aszpektusban egyaránt van szükség. Egyes külföldi kísérletezők gyorsan vélnek célt érni a szintézisben, egy kor. avagy egy egész fejlődés átfogásában gyorsan haladnak. Itt egyesek kutatói hajlama dönt. Egyes irodalomtörténészek esztétizálnak, impreszszionisták is akadnak, kik a ..nagy impressziókat" keresik. Mindezt nem szabad a szellemtörténet belső létjogával összetéveszteni. A szellemtörténeti szintézis létjoga abban van. hogy valób an egy kollektív idői tényezőnek, a korszellemnek alapján lehet a legtöbb mozgalmat megérteni. A kor átfogó, nagy tényei legtöbbször a szellem terén találhatók fel. Mennyi részletuu&t, háborúk, diplomáciai és belső kormányzati tények, állampolitikai, vallási, filozófiai, irodalmi tény torkollik össze, n. 'ín egy átfogó tényre utalunk így : felvilágosodás ! Szó sincs róla, hogy a szellemtörténet hirdetné, mindent újra kell kezdenünk. A régebbi történelem munkáját csak folytatnunk kell, kiegészíteni, eredményeiket finomabbá tenni és gazdagabb szellemtörténeti forrásanyag alapján szintézist alkotni. Persze nem elég szellemtörténeti adatokat bárminő helyre illesztve felszínre hozni. Ha pl. egyidejű gazdasági, politikai, katonai összeomlásról van szó, akkor a szépirodalom hatásának tényei aligha kerülhetnek kiemelkedő helvre. hanem a társadalomszerkezet megbomlása