Századok – 1931

Történeti irodalom - Loesche Georg: Geschichte des Protestantismus im vormaligen und im neuen Österreich. Ism.: Wiczián Dezső 319

320 történeti irodalom. 320 vonatkozásra (pl. kivándorlások, az ú. n. „Auslaufen" a határszéli magyar városokba, ahol a protestánsok istentiszteletet tarthattak akkor, amikor ez Ausztriában nem volt lehetséges ; Comenius, stb.) nem térhetünk ki, ezeket Loesche különben is csak érinti. Ebből a szempontból nem ártott volna neki a magyarországi egyháztörténet és irodalom alaposabb ismerete, mert ezen a téren olykor feltűnő tájékozatlanságot árul el (pl. 250 magyar gályarab lelkészről tud). Különben Loesche könyvéből is nyilvánvalóvá lesz az az ismert tény, hogy az osztrák és magyar protestantizmus a két országnak szoros politikai kapcsolata ellenére sem került egymással közvetlen s kölcsönösen megtermékenyítő érintkezésbe. Nem hagyhatunk említés nélkül egy sajátságos jelenséget, amely zavarba hozza az olvasót és bírálót arra nézve, hogy mi is a munka tulajdonképeni célja. Ez a politikának meglepő túltengése. Az egyháztörténet természetesen érthetetlen maradna a politikai történet megfelelő figyelembevétele nélkül s nem is azt hibáztatjuk Loeschenél, hogy előadását talán túlságosan összekapcsolta a politikai történettel, hanem azt, hogy előadását teletűzdelte aktuális politikai, részben egyházpolitikai célzásokkal. Az utolsó évszázad tárgyalása pedig valósággal tendenciózus politikai pamfletté válik a nagynémet gondolat szüntelen propagálásával s különösen a csehek elleni, gyakran nagyon is szenvedélyes állásfoglalásával; sőt itt-ott a magyarsággal szemben is használ bántó kitételeket. Lehet, hogy ebben szerepet játszik a nemszakbeli olvasóközönségre való tekintet is, de kétségtelen, hogy Loesche maga sem igyekszik rokon- és ellenszenvét leplezni. Nyilván azért oly ellenszenves számára pl. a XVI. századi szigorú lutheri irányú fláciánizmus is, mert Flacius szláv származású volt. Ezzel függ össze stílusának sokszor igen erős kifejezéseket használó zsurnalisztikus színezete is, főleg egyes uralkodók, vagy számára ellenszenves egyének jellemzésénél. Lehet, hogy ez sokak számára elevenebbé, érdekessé és élvezetessé teszi az előadást, de a munka tudományos értékét nagymértékben leszállítja. Komoly, jónevű és tudományos elismerésre igényt tartó tudóshoz ez nem méltó. A munkát részletes irodalmi, hely- és névmutató egészíti ki, ami azonban nem pótolhatja egy ilyen munkában a forrásutalások teljes mellőzését. A névmutatóban érdekes kísérletet találunk a volt hitbizományi könyvtár mintegy 100.000 darabból álló arcképgyüjteményének anyagára való utalásban. Ez azonban nem teljes s az idegen munkaerő — úgy látszik — megbízhatatlan munkát is végzett. Az általa említett Sztárai Mihály magyar reformátor arcképe pl. nincs meg, összetévesztette az egyik Sztárai gróffal. Valószínű, hogy ez a gyűjtemény a magyar történelem arcképcsarnoka számára rejthet magában még ismeretlen anyagot. Wiczián Dezső.