Századok – 1931

Történeti irodalom - Kogutowicz Károly: Dunántúl és Kisfalföld írásban és képben. Ism.: Eperjesy Kálmán 299

történeti irodalom. 299 szervezkedések moraj lanak s a birodalom egész csontszerkezete beteg. Sebess Dénes szemlélete impressziószerű ; inkább publicista, mint történetíró. A felvetett kérdéseket nem elemzi, hanem szubjektív impressziója tárgyává teszi. Minduntalan azt érezzük, hogy a képről, amit bemutat, lényeges vonások hiányzanak. A kor gazdag emlék- és vitairodalmát jól ismeri, de e legtöbbször politikai érdekeltségben álló önigazolásjellegű írások ellenőrzésére nem törekszik. Feltétlenül vizsgáim kell pl. a 49-es megtorlók bíróságai előtt felvett kihallgatási jegyzőkönyvek adatainak megbízhatóságát is. Ezek folytán, — jóllehet a szerző érdekes és szempontokban gazdag olvasmányt nyújt, mely az ú. n. könyvsiker feltételeivel lép a nyilvánosság elé, —- eredményei nem mindig hatnak a véglegesség meggyőző erejével. Az egyetemi nyomda díszes külsőben állította ki a. könyvet a Könyvbarátok Szövetsége részére, kár azonban, hogy az sajtóhibáktól nem mentes. A munka végén közölt s terjedelmessége dacára is jelentékeny műveket nélkülöző bibliográfia csoportosítása önkényesen és gondatlanul történt. Szabó István. Kogutowicz Károly: Dunántúl és Kisalföld írásban és képben. I. k. Szeged, 1930. M. kir. Ferenc József-Tudományegyetem Földrajzi Intézete. Nagy 8°, 298 1. (144 szövegközti kép, 60 tábla, 6 térképmelléklet.) Legutóbb Hunfalvy János írt 1865-ben, illetőleg 1886-ban a kor színvonalán álló földrajzot Magyarországról. Azóta geográfusaink szép eredményeket produkáltak ugyan szaktudományuk egyes területein, az egész ország tudományos geográfiai feldolgozása azonban a Lóczy Lajos által írt és mintaszerűen szerkesztett Balatonvidék monográfián kívül a mai napig sem készült el. Az utóbbi évtizedek munkásságában erős hangsúlyhoz jutott a természeti jelenségek indokolása, ami által a Bél Mátyás, Windisch, Korabinsky, Csaplovics, Vályi és Fényes-féle, csupán helynévmutatóból és statisztikai adatokból álló régi földrajzot akarták mozdulatlanságából kiemelni. Sikerült is a földrajztudománynak mélyebb tartalmat adni és kutatási területét kiszélesíteni, de a fizikai érdeklődés mellett háttérbe került az antropogeográfia, amely a természet mellett az emberi munkának is helyet kór a földrajzban. Ratzel 1887-ben lefordított emberföldrajza geográfusaink körében évtizedeken át nem talált megfelelő visszhangra. A földrajztudomány művelői szívesebben foglalkoztak általános és fizikai földrajzi témákkal, tanulságos külföldi utazásokat végeztek, amelyekről színes útleírásokban számoltak be, közben a magyar tájaknak vagy kisebb területeknek monográfikus feldolgozására egyre ritkábban került sor, s így megfelelő részletmunkák hiányában senki sem akart vállalkozni egy részletes magyar földrajz megírására. Jelentek ugyan meg a tankönyvek kereteit meghaladó modern irányú