Századok – 1931
Értekezések - WALDAPFEL ESZTER: Nemesi birtokjogunk kialakulása a középkorban - 259
nemesi bi8tokjodïïnk kialakulása a középkorban. 269 hivatkozó s lassan részben nemesi jogokkal is rendelkező, de még a vár kötelékébe tartozó várjobbágyok leszármazóit látjuk.1 Elnevezésük tehát nem jogi, de genealógiai ősüket jelzi. Maga a „nobilis" szó ingadozó, határozatlan fogalma is e küzdelmekben telítődik konkrét jogi tartalommal.2 Ε hűbéres elemeknek jogilag a nemzetségi nemesekhez való közeledése még egy jelenség előidézője lesz. Ε jelenség az ősi nemesség önkéntelen védekezése a betolakodott idegen, a „homo novus"-szal szemben. Ε védekezés első és legkönynyebben megfigyelhető mozzanata az okleveleinkben hirtelen feltűnő „de genere" kifejezés. Amint e hűbéresek exemciók révén mind nagyobb számban nemesi előjogokat nyernek, az ősi nemzetségek, a közös ős tudata és öntudata az egyetlen, ami a nemzetségi nemeseket megkülönbözteti tőlük. A belsőleg megérett folyamatot azonban külsőségekkel nem lehet megakasztani. Amint az egységesítésre törekvő és ezt jogilag már el is ért serviensek felismerik ennek jelentőségét, megkezdik ők is a „de genere" használatát, sokszor nem is személyhez, hanem 1 A jobbágyfiúk birtokjogának pontos körvonalazása, az adatok ellentmondásai miatt, mely ingadozást már Váczy is észrevette, teljesen lehetetlen. Éppen eme bizonytalanság késztet bennünket arra a feltevésre, hogy itt egy alakulóban lévő osztályról van szó. Egy 1222. adat szerint ;,,... nec homines illos, nec terram eorum rex conferre potuisset cum filii iobbagionum sancti Stephani regis sint." (ÁUO. I. 189.) ; egy 1245. adat ezzel szemben egy ilyen jobbágyfiúkhoz tartozó föld adományozásáról szól : „terram filiorum iobbagionum castri Posoniensis qui vulgo Galaseadov nuncupatur . . . contulimus. (CD. XV/1. 380.) 1227-ből van adatunk, mely azt bizonyítja, hogy a jobbágyfiúk földjüket szabadon eladhatják : ,,. . . nec eisdem populis contradicentibus, sed pocius asserentibus, quod cum hi populi essent filii iobbagionum praedicti castri terram suam libere et nulla prohibicione interveniente vendere possint." (HO. I. 8.) Véleményünk mellett, hogy tudniillik a jobbágyfiúk a várjobbágyok leszármazói, bizonyít az a körülmény is, hogy az eladók közt szereplő Farkasfia András minden valószínűség szerint a III. István korában a görög háborúkban szereplő Farkas vasvári jobbágy fia, kinek érdemei jutalmául, 1162-ben István Viczán egy rétet és 2 malmot ajándékozott. (V. ö. CD. II. 164.) Egy oklevelünk viszont 1293-ban a várjobbágyoknak is egészen hasonló jogokat tulajdonít : „. . . iobbagionibus vero castri Musuniensis . . . assistentibus et affirmantibus . . . quod eiusdem conditionis sunt cuius et ipsi sunt qui terram suam libere possunt vendere." (CD. III/2. 220.) Viszont elvben a jobbágyfiúk még a század végén sem teljesen egyenrangúak a többi nemesekkel. Bizonyítja ezt egy 1293-ban kelt oklevél : „. . . ab eodem castro nostro penitus exemptam . . . non solum in libertate filiorum iobbagionum de Scepus sed eo etiam iure et libertate quibus nobües regni nostri terras suas seu possessiones dinoscuntur possedisse." 2 Domanovszky Sándor : Geschichte Ungarns. (52—85. 1.)
