Századok – 1931

Értekezések - MARKÓ ÁRPÁD: A szomolányi kuruc győzelem 233

258 markó árpád: a szomolányi kitruc győzelem. szóval a rendes hadrendi tagozódásban beosztva volt ezre­dek veszteségét ismerte. A többi kuruc hősi halott valószínű­leg a hazafias, derék tót felkelők soraiból került ki, akiknek teljes létszámát valószínűleg senki sem ismerte pontosan. Ritschán összesen 19 hétig volt a kurucok fogságában. November közepén azután 3000 forint váltságdíj és 50 kuruc fogoly ellenében kicserélték. Pozsonyba ment, ahol rövid vizsgálat után úgy őt, mint alparancsnokait a vád alól fel­mentették. Kiszabadulásának körülményeiről vallomásában csak annyit mond, hogy a 3000 forint váltságdíjjal nem rendelkezvén, azt kölcsön kellett kérnie, egyébként az udvari tanácshoz Pozsonyból küldött első jelentésében, mint írja, igen resteli, hogy miatta 50 magyar foglyot kellett szabadon­bocsátani.1 A szomolányi diadalt méltán sorolhatjuk a legszebb kuruc győzelmek közé. A fejedelem fiatal hadseregének ez volt az első igazán szép eredménnyel járó nagyobb diadala, olyan győzelem, amelyet tanulatlan katonák, haditapaszta­latokkal alig rendelkező tisztek vezetése alatt vívtak ki, sok csatában kipróbált reguláris sereg felett. Markó Árpád. 1 Bécsi Kriegsarchiv, Hofkriegsrat Protokoll 1704 Nr. 1345. nov.

Next

/
Thumbnails
Contents