Századok – 1931
Értekezések - MARKÓ ÁRPÁD: A szomolányi kuruc győzelem 233
254 markó árpád. felesége kíséretében hintójába üljön, tisztjeinek lovaikat visszaadta s valamennyiüket Nagyszombatba kísértette.1 A győzedelmes kuruc tábor a jabloncai réteken töltötte az éjjelt. 29-én azután az egész zsákmányolt poggyászvonattal a Nagyszombat közelében fekvő Majtény községbe vonult, ahol a zsákmányt Károlyi felügyelete mellett felosztották. A szomolányi — vagy helyesebben jabloncai — kuruc győzelem eredményét és kihatásait röviden a következőkben foglalhatjuk össze. A hadjárat további sorsára ez a győzelem, sajnos, nem bírt semmi különösebb hatással. Bercsényi nem üldözte Wachtendonk menekülő seregrészét, nem intézett nagyobb becsapást Morvaország felé, pedig az út előtte most már szabad volt és Pálffynak Pozsony környékén levő gyenge seregét sem támadta meg. Tehát stratégiailag nem használta ki a győzelmet. Oka ennek valószínűleg az lehetett, hogy a sereg egy része a zsákmány szétosztása után szokása szerint hazaszéledt. A győzelem utáni napokat sem Bercsényi, sem Károlyi, sem Ocskay nem aknázták ki kellőképen. Ez kétségkívül mulasztás volt, amit jóvátenni többé nem lehetett, mert alig két hét múlva Heister tábornagy Győr alatt a Koroncó—Szemere közötti nagy csatában széjjelverte Forgách Simon gróf kuruc seregét. Ezzel ismét a császáriak előnyére billentette a hadiszerencse ingadozó mérlegét. A szomolányi harcnak azonban nagy volt az erkölcsi és anyagi eredménye. Egy olyan laza összetételű seregnél, mint amilyen a kuruc sereg akkor volt és a lelkesedésre könnyen hajló katonaságnál az ilyen tiszta győzelemnek hatása óriási. Ebben az esetben is nem azt kell mérlegelnünk, hogy nagy kuruc túlerő vert széjjel egy kis császári csapatot, tehát hog}' a számbeli fölény a kurucok oldalán volt, de magát azt a tényt, hogy a Bécsben rablóbandának, felfegyverzett pórhadnak csúfolt kurucság csúffá tudott tenni egy kipróbált vitézségű, körültekintő császári tábornokot és széjjelverni annak reguláris seregét. A sereg önbizalmának növekedésével arányosan növekedett a lakosság rokonszenve is a kuruc felkelés iránt s Nagyszombat és környékének eddig ingadozó hajlamú lakossága most már tömegesen gyülekezett Bercsényi győzedelmes zászlaja alá. Ez a diadal tehát meghozta a nyugati Felvidéken küzdő kuruc vezérek 1 Ritschán vallomása, idézett helyen. Ottlyk önéletleírása, 92. oldal.