Századok – 1931

Értekezések - MARKÓ ÁRPÁD: A szomolányi kuruc győzelem 233

a szomolányi ktjbtjc győzelem. 249 sehol sem állíthatta fel. A minden oldalról reázúduló táma­sádok ellen csak úgy védekezhetett, hogy időközönként megállt, a menetoszlop egyes részeit — úgy ahogy — az ellenség felé fordíttatta, visszalövöldözött az erdőbe, azután ismét tovább haladt. Keserves menetelés volt ez. Mint Wachtendonk jelentésében mondja : „man selten zwanzig Schritte ohne attakiert zu werden zu Ende marschieren können." Közel 7 óra hosszat tartott Wachtendonk csoportjá­nak az alig 3 km hosszú erdőn való kínos átvergődése, s hogy újoncokból álló csapatát túlnyomó ellenség állandóan zak­lató támadásai közepette mégis menetoszlopban, aránylag eléggé feszes rendben tudta az erdő északi szegletéig vezetni, olyan teljesítmény, amely elismerést érdemel. De a hosszú ideig tartó állandó küzdelemben, amelynek jellege jóformán kizárólag közeli és legközelebbi távolságról vívott puskatűz­harc volt, a csapat lőkészlete elfogyott. Egy hadnagyát előreküldte tehát Ritschánhoz, hogy a poggyászvonatnál levő lőszerkocsikról hozzon pótlást. Ez a tiszt, mint tudjuk, Ritschánnál jelentkezett is, de Wachtendonkhoz többé nem tért vissza, valószínűleg eltévedt az erdőben, vagy a kurucok levágták. Wachtendonk és Maltzan vallomásaikban egyöntetűen és határozottan kijelentették, hogy Ritschán csoportjától való elszakadásukat nem vették észre. Ők egész idő alatt meg voltak győződve arról, hogy a tábornok az ő útvonalukon menetel előttük s mivel útjukban sem elesetteket, sem fel­fordult kocsikat nem láttak és sebesültekkel sem találkoz­tak, sőt harci lármát sem hallottak, joggal hihették, hogy Ritschán bántatlanul vonul Jablonca felé. Rozbechi falutól keletre az erdőből kiérve, Wachtendonk a falu közelében fekvő magaslatra akart felvonulni azért, hogy a terep­szakasz e kimagasló pontjáról az egész vidéket jobban át­tekintse és az erdőből esetleg utána nyomuló kurucokat feltartsa, főleg pedig azért is, hogy tájékozódjék Ritschán hollétéről.1 Az eredetileg tehát egy menetoszlopban menetelő csá­szári csapat a harchelyzet és a terep folytán egy egészen különlegesen érdekes harcászati helyzetbe került. A két, egymástól elszakadt seregrész május 28-án délben szinte párhuzamosan, éleivel egy magasságban, egymástól körül­belül másfél kilométernyire állott. Ez a helyzet kétség­kívül a legkedvezőbb csoportosítás lett volna akkor, ha az 1 Wachtendonk és Maltzan vallomásai, idézett helyen.

Next

/
Thumbnails
Contents