Századok – 1929-1930

Történeti irodalom - Hanotaux; Gabriel: Histoire de la nation française. Ism.: Török Pál 916

918 TÖRTÉNETI IRODALOM. ' 918 e házasságot, mely az olasz hatást hozta Franciaországba? A szakokra osztás gyakorivá teszi az írók közt az egymásra utalást: „amint elmondta Goyau úr", „amint el fogja mondani Imbart de la Tour úr", — és ezek az egymásra utalások elevenebbé teszik a stílust. Szintén fölfigyelünk azon utalások hatása alatt, amelyek természetesek az olyan kidolgozott területen, mint a francia történetírás: hogy mi volt Napoleon oroszországi visszavonulása, „azt mindenki tudja Ségur vagy Bourgogne, vagy annyi más író munkájából", vagy a Journée des Dupesről szólva: „Tudjuk, hogyan tudott visszahatni Richelieu pillanatnyi bátortalanság (démoralisé) után, és hogyan fogadtatta el magát újra a királlyal olyan módon, hogy ellenfelei pillanatnyi diadal után maguk érezték 24 óra múlva a legrosszabb kegyvesztés fenyegetését". A szerzők előtt — amint általában a francia közönség előtt — a francia történetnél természetesen sokkal kevésbbé ismerős a magyar történelem. A magyarok egyáltalán csak az újkorban lépnek az európai történelem színpadára R. Pinon szerint, aki Zsigmond lengyel királyt a cseh király gyámjának és a magyar király nagybátyjának nevezi. Szerinte a mohácsi vész után Magyarország két részre oszlott: egyik a magyar, Ferdinánd alatt, másik román, Zápolya János alatt (61. 1.), majd később XIV. Lajos szerinte a román Erdélyt támogatja a Habsburgok ellen (224. 1.). Louis Madelin (politikai történelem II. kötete) szerint a lelkiismereti szabadságnak a világon első intézményes biztosítéka a nantesi ediktum, pedig az erdélyi vallásügyi törvények nemcsak régebbiek annál, hanem eredményesebbek is; egyébként a körülmények (az erdélyi szász városok kiváltságai) még várakat is biztosítottak a kisebbségnek, akár a nantesi ediktum. Maga Hanotaux (politikai történelem III. kötete) két ízben is Ferenc Józsefnek nevezi Napoleon apósát, amit bizonyára tollhibának kell minősítnünk. Az apróságokkal való végzés kedvéért itt említem meg, hogy a gépszedés átka, a sajtóhiba, ebben a munkában is töbször jelentkezik. A mű szelleme olyan sovén nemzetnél, mint a francia, alig is lehetne más, mint kimondottan nacionális. Az 1871-i párizsi kommün jellemzésébe is nemzeti szempontot visz be Hanotaux: ha a frankfurti béke nem idézi elő a kétségbeesést, akkor a kommün nem következett volna be. A katholikus jelleg kevésbbé ötlik szembe, azon a helyen, amelyik talán a, legélesebb, az élt szintén nemzeti elfogultság köszörüli vágóbbá: német tudós „rágalmazta Szent Genovéva életét, mint megvetnivaló hamisítványt, melyet a VIII. században követtek el", francia tudósok kimutatták, hogy azt 520 körül írták (Goyau, 75. 1.). A komoly tárgyilagosságra törekvés egyébként félreismerhetetlen. Richelieu pompás jellemzését Madelin így vezeti be: „csodálói éppen úgy tévedtek, mint ellenfelei. Mindkét fél összeesküdött, hogy valami