Századok – 1929-1930

Történeti irodalom - Schnürer; Gustav: Kirche und Kultur im Mittelalter. Ism.: Győry 912

TÖRTÉNETI IRODALOM. ' 913 inasoknak tömjént hintettek s ha ezzel nem tudták önös céljaikat elérni, már a következő percben dühkitöréseket szórtak feléjük. Mindent összevetve: tagadhatatlan haladást jelentett a humanizmus értelemfejlesztés szempontjából az emberiség részére, sok fényes oldala is volt, de nem volt harmonikus fejlesztése a kultúrának. íme, rövidre fogva, így ítél Schnürer a humanisták fölött. Merőben ellentétes ez a renaissance-kor nagy ismerőjének, Burckhardtnak az ítéletével. Avagy — talán nekünk kell jobban dinsztingválnunk és azt mondanunk: Schnürer meglátja a humanistákban — fényes érdemeik elismerése mellett — azokat a fölötte gyarló vonásokat, melyeket a keresztény papnak nem lehet észre nem vennie, míg Burckhardt erről az oldalról nem is kísérelte meg őket értékelni, mert érdeklődésének határain kívül esett ez az értékelés. Ámde más szempontok is élesen megkülönböztetik a humanizmus és a középkor e két kiváló ismerőjét. Mégpedig magának a középkornak a történelmi felfogása. Burckhardt szívesen ragyogtatja meg a renaissance és a humanizmus fényét az antitézis érdekében, ι talán szándékosan is kissé feketére mázolt saecula barbara, vagyis media aetas vagy media tern pes tas „sötétségei"-vel szemben s ezért egyenesen szüksége van az általános történelem erőszakos hármas tagoltságára. Nála a renesszánsz — a szó értelmének megfelelően — visszanyúlást jelent az ókorra. Schnürernek mást jelent. Ámde a középkor ezsméjének germanisztikus revíziója után alig lehet szó a közép- és az ókor abszolút világtörténelmi ellentétességéről, legfeljebb bizonyos vonatkozásokban egy-egy relációról. Schnürer egy új történelemnek a kezdetét látja a középkorban, a germán népek világának ifjú korát, még ha az ókor számos vonása erősen érzékelhetőleg bele is vegyül e kor karakterisztikumai közé. A középkor tehát nem a kultúra szétesésének, hanem egy új: a nyugati kultúra keletkezésének az ideje. Tudtommal Love freiburgi történész irodalmi hagyatékában talált „Der Streit um das Mittelalter", 1916-ban közzétett munkája volt az első, mely a középkort így fogta fel, mint azt most Sehnürernél is látjuk. Ez bennünket, természettudományokkal foglalkozókat is kontemplációra és mérlegelésre ösztönöz és egy előadásomban igyekeztem is kifejteni, hogy a Love-féle felfogást nekünk is érvényesítenünk kell az orvosi és a természettudományok történelme terén. A mi szempontunkból is erőszakolt az a hármas tagoltság, mely a világtörténelmet három, évszámokkal elhatárolt részre osztja. A mi tudományunk fejlődése is olyan volt, hogy a „sötét középkort" semmikép sem tudtuk felfedezni, mert az, hogy más nagy eszmeáramlatok elvonó hatása alatt a mi tudományunk fejlődésének az üteme kétségtelenül meglassúbbodott, még nem jelenti azt, hogy a középkor sötét lett volna. Számunkra is úgy állott a dolog, amint azt Scheffel mondja az „Ekkehard" bevezető szavaiban: „...doch war von Századok, 1930. IX—X. füzet. 58