Századok – 1929-1930
Történeti irodalom - Hóman Bálint–Szekfü Gyula: Magyar történet IV. és V. köt. Ism.: Domanovszky Sándor 881
890 TÖRTÉNETI IRODALOM. ' 890 „A Bocskay-koncepció kis Magyarországot akart összekovácsolni Erdélyből és a tiszai vármegyékből s ez a Kismagyarol-szág kiszorítandó volt a lelkekből Nagymagyarország ősöktől örökölt képét, mit eddig minden magyar öröknek, a magyar faj egyetlen lehető területi életformájának tartott. A XVII. század Erdélye tehát megalakulásakor jó hazafiak, katholikusok és protestánsok előtt azon tál lencsének tűnt föl, melyért el akarja adni az ősök örökségét." (V., 388. 1.) Azt hangsúlyozza továbbá, hogy azoknak a rendeknek, akik a bécsi béke, Bocskay és ..bűntársai" (amint ők mondták) ellen tiltakoztak, „nem volt igazuk, amikor azt állították, hogy az ország minden lakosa nevében beszélnek, de kétségtelen, hogy minden korábbi generáció nevében joggal beszélhettek így". (V., 388. 1.) Azt a vádat is emeli még, hogy amikor Bocskayék az osztrák és a cseh rendek garanciáját kívánták a békéhez, „nem vették, nem is vehették észre, hogy a pragmatica sanctio és 67-es kiegyezés kölcsönös védelmét készítik elő oly eszközökkel, melyet magyar érdek akkor nem kívánt", amely Habsburg-érdek, Mátyás főherceg érdeke volt. (V., 392. 1.) Milyen különös ez a megjegyzés Szekfűtől, aki a Habsburgállamközösség szükségét éppen a honvédelmi szemponttal magyarázza s a később törvényesen kimondott kölcsönös védelem kötelezettségét annak tényleges előzményeivel szemben olyasvalamihez kapcsolja, amihez semmi köze sem volt! A főbűn azonban, amellyel Bocskay politikáját megvádolja, hogy megosztja, elfordítja a magyarságot a török küzdelmektől: „...a török továbbra is terpeszkedik az ország területén s ellene a várvonalat továbbra is védeni kell, de a magyarság egy része nem vesz többé részt e századok hagyományaitól megszentelt védelemben, hanem külön fejedelem alatt külön konstituálja magát. Az alig kétmilliónyi magyarság most (1606 után!) két, egymástól elszakított államalakulatban tömörül, két uralkodónak, két dinasztiának ellentétes érdekei számára nyílik meg az út." (V„ 396. 1.) Mintha megfeledkeznék arról az el nem vitatható tényről, hogy a gegoráfiai helyzetben a gyenge Erdélynek lehetetlen volt a török ellen föllépnie, ha e fellépésnek nem az az alapja, hogy a Habsburg-hatalommal együtt a török kiűzetésének határozott programmjával indítják meg a küzdelmet. Ezt a politikát néhány évvel korábban éppen Bocskay juttatta diadalra. Hogy ezt a tervet akkor elejtették, azt Szekfű szerint is „egyedül az absolutus princeps, Zsigmond beteg egyéniségének tudhatjuk be, hogy Erdély nem maradt meg a keresztény, nyugati magyar közösségben". (IV., 323. 1.) Megfeledkezni látszik tehát arról is, hogy Zsigmond beteg lelkében is ezt a fordulatot a császári hadvezérek és a császári hadszervezet tehetetlensége idézték föl, s hogy Erdély akkori kiválása a szövetségből nem nevezhető a nyugati ke-