Századok – 1929-1930
Értekezések - MÁLYUSZ ELEMÉR: Az 1848. évi 41. törvénycikk 809
ΛΖ 1498. ÉVI 41. TÖRVÉNYCIKK. 833 ugyan szolgáinak és a birtokán tartózkodó, személyükre nézve szabad parasztoknak egymás közötti ügyeikben, de a bűnügyekben, tized- és pénzkérdésekben még nem, az Árpád-kor végére királyi kiváltságlevelekkel megszerzi az utóbb említett ügyekben is a bíráskodási hatalmat, hogy azután az Anjou-korban joghatósága alá kerüljön még az a nemes is, aki mint familiárisa, bár csak időlegesen és önszántából, de mégis szolgálatába áll.1 Miként az Anjou-korban szokásos formulából — „antiqua regni nostri consuetudine requirente quilibet nobilis et homo possessionatus suos iobagiones et famulos impossessionatos more iobagionum in suis possessionibus residentes in causis quibuslibet, exceptis furtis, latrociniis et publicis criminalibus ipsemet iudicandi habeat facultatem"2 — gyanítható, előbb a birtoktalan nemesek fölé és csak a kisebb, nem főbenjáró ügyekben sikerült a földesúrnak joghatóságát kiterjesztenie, a XV. században azonban, a ma közkeletű felfogás szerint,3 már egyébként gazdag, birtokos nemes familiárisainak minden tettéért, még gyilkosságért és hatalmaskodásért is az úrnak kellett helytállnia, őt idézték perbe és ítélték el, amiből logikusan következett, hogy ezen familiárisait ismét neki állott jogában felelősségre vonni. Érthető, hogy ez a mindent abszorbeáló hatalom a szabad bérlőknek tekinthető nagyszombati polgárok önállóságát is ki kezdtess így ezek — noha a XIII. századi szerződések teljes igazságszolgáltatási függetlenségüket biztosították —, 1335-ben már kénytelenek voltak beletörődni, hogy szőlőik ügyében a földesúr legyen egymásközötti bírájuk. Igaz, a nagybirtokos győzelme még nem volt teljes, mert szabadon maradt a felebbezés útja egy polgári fórumhoz, Pozsony város hatóságához, csakhogy, mint a mind gyakoribb XV. század eleji panaszokból kivehető, a földesúr ekkor már nem sokat törődött Pozsonnyal, hanem erővel is kényszerítette a nagyszombatiakat a maga ítéletének elfogadására. A polgároknak egyre királyi parancsokkal és ítéletekkel kellett a grófokat felebbezési joguk tiszteletbentartására szorítani s eredményt így csak ideig-óráig tudtak elérni. A század végére már nincs nyoma annak, hogy a nagyszom-1 Szekfű Gy.: Serviensek és familiárisok. 1912. 49. skk. 1. 2 1358. Anjoukori okmánytár. VII. 242. (V. ö. Lelvéltári Közlemények, 1923, 209. skk. 1.) 3 Szekfű i. m. 67. skk 1. Századok. 1930. IX—X. füzet. 53