Századok – 1929-1930
Értekezések - MÁLYUSZ ELEMÉR: Az 1848. évi 41. törvénycikk 809
AZ 1498. ft VI 41. TÖRVÉNYCIKK. 815 után négy akóra, fél és negyed után pedig kettőre, illetőleg egyre s ugyanígy emelkedett a szállítási vám is hordónkint nyolc dénárra.1 Ez az összehasonlítás is mutatja, hogy a nagyszombatiaknak határozottan elönyösebb helyzetük volt bérleteik tekintetében a Szentgyörgyi és Bazini grófokkal, mint más birtokosokkal szemben. Érthető, hogy nem is ők, hanem a földesurak voltak azok, akik ezen a. helyzeten változtatni akartak. A zilált anyagi viszonyok között élő Szentgyörgyi Sebus, megsértve a megállapodásokat, erőszakosan zsarolta a nagyszombatiakat. A hegyvámot nem a megállapított mértékkel szedte, hanem olyan hamissal, amely egy és háromnegyed régivel ért fel. Azonfelül tetemesen felemelte a szállítási vámot is, amennyiben a Szentgyörgyről vagy máshonnan Bazinon átszállított bor hordója után 12 dénárt, az üres kocsik és hordók után meg 2—2 dénárt fizettetett. Sőt tovább menve, nemcsak erőszakkal kényszerítette a polgárokat, hogy az ő borát kocsijaikon szállítsák várába, és akadályozta őket az egyik évben nyolc napig a szüretelés megkezdésében, hanem személy szerint is méltánytalanul bánt egyesekkel. így Henriket, a későbbi bírót, Bazinban meg akarta öletni, egy másik polgártól pedig elvette két hordó borát. A polgárok, eltekintve a hatalmaskodásoktól, kárukat 300 márkára és 80 hordó borra becsülték. Mindezen jogtalanságok miatt Nagyszombat városa 1332-ben egyetemlegesen panaszt emelt az országbíró előtt. Minthogy az elszenvedett hatalmaskodásokat a pozsonyi káptalan vizsgálata is igazolta, Sebus pedig az idézésekre nem jelent meg, az országbíró, az idézés valamennyi módjának kimerítése után, a per negyedik évében, 1335-ben ítéletet mondva, Sebust fej- és jószágvesztésre ítélte, birtokait pedig 2/3 részben a maga, 1/s részben meg a felperes nagyszombati polgárok javára foglalta le. Ez az ítélet, amely teljes igazságot szolgáltatott a polgároknak, a kor közfelfogását hűen fejezi ki: érvényesnek és vitánfelülinek tekinti a XIII. századi megállapodások alapján kötött 1325-i egyezményt és a szerződést megsértő földesurat bűnösnek bélyegzi. A közfelfogást azért hangsúlyozzuk, mivel az ítéletet az országbíró nem egyedül hozta, hanem — a szokott módon — bírótársai személyes részvételével. Ezek között pedig ott találjuk Tamás erdélyi vajdát, Demeter királyi tár-1 Dl. 12.795.
