Századok – 1929-1930

Történeti irodalom - Iványi Béla: Báró Sennyey László S. J. nagyszombati rektor római utazásai. Ism.: Tóth László 774

történeti irodalom. 775 Örök Városba zarándokolt magyarok száma. De egykorú irodalmi emléke a magyarok Rómát-járásának, aminők a Mirabilia Urbis és hasonló zarándok útikönyvek külföldön nagy számmal maradtak meg, nálunk nincsen. A mohácsi vész és a reformáció jó időre véget is vetett a magyarok római utazásainak. Csak néhány tanuló jutott el ebben az időben itáliai egyetemekre. Üjabb lendületet a magyarok Rómába zarán(loklásának XTTL Gergely pápának az a rendelkezése adott, amidőn 1579-ben megalapította a római Collegium Hungaricumot, amelyet két évvel később a német kollégiummal egyesített, s az intézmény ma is ebben a formában működik. A jezsuita-rend erős központi szervezete pedig szinte természetessé tette, hogy a Collegium növendékein kívül, akiknek emlékeit Andreas Steinhuber és Veress Endre gondos publikációi gyűjtötték össze, a jezsuita-rend tagjai is mindszámosabban mennek az örök Városba rendi ügyek, vagy tanulmányok végzése céljából. Mindennek irodalmi emléke azonban jóformán nem is maradt reánk. Még Pázmány Péter 1632-i római útjának emlékét is ugyancsak szűkszavú, személyes éleményekre, politikától, egyházi agen dáktól el vonatkozó eseményeire alig, vagy semmit sem mondó napló örökíti meg, amelyet Mednyánszky Alajos tett közzé. A magyar Róma-irodalom csak a XIX. században vesz lendületet, anélkül azonban, hogy ennek Prohászka Ottokár és Riedl Frigyes írásain kívül maradandóbb értékű darabja maradt volna reánk. Értékéé munkát végzett tehát Iványi Béla, amidőn kiadta báró Sennyey László jezsuita atyának (1632—1702) a római Biblioteca Vittorio Emanueleben, a Fondo Gesuiticoban őrzött római útinaplóját. A kézirat provenienciájára vonatkozólag nagyon helyes Iványinak az a megállapítása, hogy Sennyey munkáját, mint útikönyvet magával vitte egy magyar jezsuita Rómába a XVIII. század folyamán. Az ottmaradt könyv azután valamelyik római jezsuita-kolostor könyvtárával együtt került 1870 után az állami gyűjteménybe. Iványi széles keretek közt ismerteti először Sennyey élete pályáját, azután részletekben gazdag leírását adja a Sennyey naplójában foglaltaknak. Sehol sem elégszik meg az abban mondottak regisztrálásával, hanem gondosan ellenőrzi Senynyey állításait, hogy azok mennyiben feleltek, vagy felelhettek meg az igazságnak. Magyar vonatkozást, sajnos, csak igen keveset találunk Sennyey naplóiban. A német-magyar Collegiumra vonatkozó megjegyzéseken kívül csupán a Szent Péter-templom tövében fekvő egykori magyar zarándokházról emlékezik meg. Senynyey munkáját nem is az teszi becsessé, mintha benne az ismeretlen topográfiai vagy művészettörténeti adatok bőségesen feltalálhatók volnának. Rendtörténeti feljegyzései is olyanok, amelyek máshonnan részletesen ismeretesek és Senynyey azokhoz legfeljebb néhány apróbb kiegészítéssel járul.