Századok – 1929-1930

Történeti irodalom - József főherceg: A világháború amilyennek én láttam. II. köt. Ism.: doberdói Breit József 67

TÖRTÉNETI IRODALOM. 71 lett hőseimet kísérje és oltalmazza..." És ez így ment kiéső •estig. sőt a késő éjszakába is belenyúlva, éjfél után számtalanszor kiújulva. Sőt másnap reggel 6 óra felé kezdődött csak az igazi haddelhadd! Itt voltam magam is, a háború elején egyikmásik magasabb előljáró által lekicsinyelt, a 17. és 29. népfelkelő gyalogezredekből alakult 107. népfelkelő dandárommal, mely azonban csakhamar elite-csapattá, a 16. honvéd hegyi dandárrá küzdötte fel magát. Erről a napló többek között (181. old.) ezeket írja: „A székesfehérvári 17. népfölkélő ezred igen nagy veszteségei miatt, melyeket a rettenetes lövegtűzben szenvedett, kénytelen volt állásait kiüríteni. Itt azonban •é.ijel 11 óra 30 percig, tartalék bevetésével sikerült az elvesztett állásokat rohammal visszafoglalni. A 29. magyar népfölkelő ezred kétségbeejtően nehéz helyzete dacára mindenekfölött dicsőségesen kitartott, de hosszú, emberfeletti kitartás után végre mégis este felé jobbszárnyán kissé visszaszorult. Ezen darabnak visszaszerzésére az ellentámadás azonnal újra megindult. Mind a két dicsőségesen hős magyar ezred óriási veszteségeket szenvedett, melyek egyes zászlóaljaknál a 70%-ot is meghaladták." Valamivel alább ezeket olvassuk a naplóban (185. old.): „Míg én a szakadatlanul ide-oda hullámzó küzdelmet — amenynyire azt a nagy füstben egyáltalán lehet — megfigyelem, vagy 20 olasz foglyot hoznak, egy primo tenentét is. Bemutatkozik, arca halálsápadt. Vezérkari főnököm, Eisner-Bubna, haragosan rendelkezik, hogy a foglyokkal éreztetni kell, hogy árulók. Nem engedem ezt meg, mert ezek ártatlanok, embertársaink, akik csak hazafiúi kötelességüket tették; ők nem tehetnek róla, hogy volt szövetségesünk ellenünk harcol. Megparancsolom, hogy a legjobban kell a foglyokkal bánni, mert mi nem vagyunk bosszúállók." Mily nemes gondolkozás nyilatkozik meg e szavakban! Másnap, július 20-án, líjból kezdődik az őrületes hajsza. Erről a napló ezeket írja (196. old.): „Ügy a tegnapi, mint a mai olasz támadások eljutottak a mi vonalainkig, ahol tűzünk garmadára teríté őket. Ott egész hullahegyek, s közöttük jajgató, ziháló sebesültek hevernek, kiket a gránátok őrjöngő verése murvává zúzott sziklába betaposva, gőzölgő kásává habar... És a ragyogó nap a sötétkék égen mosolyogva néz le a fullasztó gőzökön keresztül az emberek szörnyűséges munkájára." S míg a déli szakasz, ahol az én dandárom is hősiesen küzdött és mindvégig rendületlenül kitartott, egész terjedelmében birtokunkban maradt, addig tovább északra a doberdói állás kulcspontja, a Mt. San Michele elveszett. „Szívem verése elakadt e borzasztó látványnál — írja a fenséges úr könyvében —. De nem! Most ne légy gyenge, mert különben minden el van veszve!.·." és nyomban ellentámadásra ad parancsot a kulcspont visszaszerzésére. És a hallatlan erőfeszítést a következő napon siker is koronázza. Erről József főherceg eze-