Századok – 1929-1930
Értekezések - BARÁTH TIBOR: A magyar állam adóügye 1605–1648 - 607
a magyar állam adóügye. 617 hasonló vásárlást. Rendkívüli kiadások rovatába a rögtönződütt szükségletek kielégítésére fordított pénzeket írták, mint amilyen pl. az alamizsna, szokatlan utazással járó költség, egy-egy bizottság kiszállása stb. Ebben a tekintetben azonban rendszeres elkülönítésnek még csak kezdeteit láthatjuk. A kor gondolkozását az jellemezte, hogy a nagyobb összefüggések ismeretét nélkülözve, az állam rendi szerkezetével is teljesen harmónikusan, következtetéseiben a kisebb egységek elvét használta kiindulási pontul. Ennek a gondolkodási módnak vizsgálódási körünkben érezhető komponense hozta létre á necessitas-probléma mellékhajtásaként az adók mértékalapjának kérdését. Míg a pénzügyi szemléletben kétségtelenül egyik legfontosabb mezőnyön: az adók létesítésében a rendiség fejet hajtott a tények fokozódó súlya alatt, addig e másik területen szinte csorbítatlanul megőrizte ősi hagyományát. Azt vallotta, hogy az impoziciókat az egyén anyagi erejéhez képest — juxta facultatem — kell méretezni. Tehát a nemzetgazdaság egyik jelenségkörét állította megítélése központjába: a magángazdaságot. A királyság ideája a megítélés központjába a nemzetgazdaságnak szintén csak egyik, de a másik jelenségkörét: az államgazdaságot állította. Ez a felfogás az abszolút állam pénzügyi szemléletében központi jelentőségű, de az adózás terén maradandó tényeket most még nem alkotott. Az abszolutizmus a merkantilis áramlat segélyével felállította a nagyobb (kollektív) egységeket — állam, nemzet — s azok előbbrevalóságát hangsúlyozva, az egyén céljait és érdekeit önmaga alá temette. Ez a világnézet tehát nem az egyén, hanem az állam érdekeit tartja szem előtt a megadóztatás mértékében.31 A világosabb perspektíva kedvéért megemlítjük a pénzügyi szemlélet harmadik fokozatát is. Ez egészen újabb fejlődés eredménye, amikor az állam- és magángazdaság szerves voltát tekintve, emelkedettebb: nemzetgazdasági szempontból ítélik meg az adók magasságát és a velük összefüggő problémákat.3 2 31 Az elv a következőképen érvényesül. Az udvari kamara 1611. október 19-i átiratában: „...licet nobis colonorum, quoroum mentio facta, egestas atque miseria (utólag közbeszúrva: ex parte) haud ignota sit: quia tarnen... summa nécessitas flagitat... idcirco ... stipendium citra ullam renitentiam, certo subministrari faciant". Hofkammer. Cenceptus. 32 A megállapításra vezető motívumokat E. H. Vogel cikkének olvasásakor merítettem. Zeitschrift f. d. ges. Staatswissenschaft, 1910, 66. Jahrgang.
