Századok – 1929-1930

Értekezések - BARÁTH TIBOR: A magyar állam adóügye 1605–1648 - 607

a magyar állam adóügye. 613 Nyugaton az abszolutizmus már nagy sikereket ért el. Franciaország 1614-ben a nagy forradalom előtt, utoljára látta együtt az états généraux-t. Sorbonne kimondta, hogy a király tehet, amit akar. Csehország megélte a fehérhegyi csatát, Tirolban Lipót főherceg túltette magát a rendek ellenzékeskedésén s önhatalmúlag kivetette az italadót 1626-ban.2" Az osztrák tartományokban az abszolút állami ideál mellett mindenütt készen volt a hivatalnok-nemzedék, az új kormányrendszer legkitűnőbb támasztéka.2

1

Megértjük Kiesel bíboros iszonyatát az országgyűlésektől2

2

s a rengeteg kerülőutat, amivel a pénzügyi katasztrófa felé haladó birodalom az utolsó fordulónál megpróbálkozott. A királyi-rendi törekvések nécessitas körüli súrlódását ismerve, kellőleg értékelhetjük a bécsi haditanács háborúra vonatkozó nyilatkozatát 1607 szeptember végéről, aminek megindítása azért is tanácsos, mert akkor alkalom nyílik arra, „hogy az alattvalókat nagyobb alázatosságban tartsák, a rebellis magyarokat engedelemre szorítsák s egyúttal az ország alkotmányát a méltányosság és tetszés elvei szerint átalakíthassák".23 A két félnek szükségletek körüli súrlódása a század első felében a rendiség határozott fölényével telt el. A korviszonyokhoz képest azonban mégsem az a merev konzervativizmus jellemezte a fejlődést, ami a szélső rendi programm után képzelhető lenne. Mint a következő fejezetekben részletesen látjuk, a folyvást erősbödő nyugati áramlat, török háborúk s a méreteiben nagyobbodó közigazgatás egyetemes súlya olyan nyomást gyakorolt a pénzügyekre, minek hatására egymásután nagy horderejű újítások történtek. A necessitas rendileg is elismert határa a bellica mesgyéjén túl, a magasabb rendű utilitas publica felé jure divino fenséget így fogalmazza: Omnis anima potestatibus sublimioribus subdita sít. Non est enim potestas, nisi a Deo, quae autem sunt a Deo, ordinatae sunt. Itaque, qui resistit potestati, Dei ordination i resistit, p. 9. 20 Tullius Ritter v. Sartori-Montecroee. Geschichte des landschaftlichen Steuerwesens in Tirol v. K. Maximilian I. bis Maria Theresia. Innsbruck, 1902. S. 190. 21 Oswald Redlich. Geschichte Österreich, Gotha, 1921. S. 28. 22 Christian Ritter D'Elvert, Zur österreichischen Finanzgeschiehte mit besonderer Rücksicht auf die böhmischen Länder, Brünn, 1881. S. 194. 23 Idézi Gindely, Rudolf II. und seine Zeit. 1600—1612, I—II. Prag, 1863. Bd. I. S. 93.