Századok – 1929-1930

Történeti irodalom - Folyóiratszemle - L’Europa Orientale 562

562 TÖRTÉNETI IRODALOM. L'Europa Orientale. 1929 július-augusztusi 7—8. sz. füzet. — Ε Rómában olasz nyelven megjelenő „Keleteurópai történeti ée politikai ezemle" legújabb száma első helyen közli JancsiS Benedek cikkét „Néhány észrevétel a román nép régi történetéhez" címen. Ε cikk megírására az adott alkalmat, hogy Jorga Miklós bukaresti egyetemi tanár 1922-ben francia nyelven megjelent „Histoire des Roumains et de leur Civilisation" c. műve a mult évben olaszul is napvilágot látott „Storia dei Eomeni e délia loro Civiltà" címen. Erről a műről különben annak első olasz ismertetője már tavaly (az Europa Orientale 1928. évi 5—6. sz. füzetében) a következő véleményt nyilvánította: „Már az első lapoktól kezdve nem tudtam magamnak számot adni arról, vájjon egy történetíró, vagy pedig egy szerelmes lírai költő munkájával találom-e magamat szemhen". Jancsónak is az az ítélete, hogy e könyvet inkább történeti regénynek, mint a román nemzet tárgyilagos kritikai történetének lehet tekinteni; egész elbeszélése inkább egy költő csapongó képzelete szüleményének, mint egy komoly történetíró módszeres és kritikai kutatásai eredményének tűnik fel. Lényegében nem is más ez a mű, mint arra célzó kísérlet, hogy alátámassza a román nemzet igényeit a párizskörnyéki békék által neki ajándékozott óriási kiterjedésű magyar, osztrák ós orosz területekre. Ez ítéletének bizonyítására Jancsó sorra veszi a román történetírók minden hiteles, okmányszerű alapot nélkülöző elméleteit, kezdve Sinkai Györgyön, aki minden kritika nélkül magáévá tette Bonfininak, Mátyás király humanista történetírójának abbeli vélekedését, hogy mivel az erdélyi románok nyelvehasonlít az olaszhoz, azok nyilván a Traján által Dáciába telepített gyarmatosok utódainak tekintendők, — holott semmiféle történeti okmány nem őrizte meg bárminemű nyomát annak, hogy az 1919 év előtti Magyarország akkori területén nem hogy a magyarok honfoglalása idején, hanent még századokkal utóbb is — egészen a XIII. század elejéig — románok laktak volna; ezt mutatják Erdély földrajzi nevei is, melyek szláv vagy magyar eredetűek; maga Erdély román elnevezése is („Ardeal") tisztán mutatja a magyar eredetet. Már a legkiválóbb román nyelvész, Lambrior is felismerte filológiai tények alapján e tévedést, sőt még a román történetírók közül Hasdeu is, aki a mult század kilencvenes éveiben közzétett „Straf s substrat" c. művében új elméletet állított fel a románok eredetéről, mely tudományos szempontból tetszetősebbnek látszik. Ellenben Jorga megmarad az ősi kontinuitás elmélete mellett; az ő magyarázata szerint a Balkán-félsziget thrák-illyr lakosai már Dácia elfoglalása előtt teljesen romanizálódtak itáliai földművesek telepedése folytán. Ezek a romanizált thrákok aztán átkeltek a Dunán s Erdélybe is behatoltak az ottani aranybányák megmívelésére; ott aztán ezek a romanizált thrákok — Jorga szerint — a dákok közé keveredve, ezeket is romanizálták s a Dácia meghódítását követő gyarmatosítás csak befejezte a már megindult folyamatot. Jorga különben maga is kénytelen elismerni említett művében, hogy „igaz, hogy a történeti források nem említik ezt a terjeszkedést; semmiféle feliratban nem maradt nyoma ezen a területen ennek a szegény népnek, mely ott hajlékot és menedéket keresett". A román nyelv szláv elemeit pedig a következő módon próbálja magyarázni: Pannóniában s a szomszéd területeken, valamint északi Dáciában szarmaták is laktak, szlávokkal keverve. Ez a szarmata-szláv keverék nép lakott a mai románok őseivel — a romanizált thrákokkal és dákokkal — együtt Dácia völgyeiben, de aztán beolvadt a számbeli túlsúlyban levő ősrománokba, akik azonban a beolvasztott népelemtől több intézményt, jogszokást és népszokást átvettek, valamint kölcsönszókat és földrajzi neveket is. Mindezek a föltevések hiteles történeti és filológiai bizonyítás nélkül maradnak. Mindamellett Jorga nem átallja a magyar történetírókat azzal vádolni, hogy politikai érdekből tagadják e kontinuitási elméletet, holott a többi külföldi