Századok – 1929-1930

Történeti irodalom - Folyóiratszemle - Háborús felelősség 556

557 TÖRTÉNETI IRODALOM. a célból azonban éppen szükséges tökéletes kidolgozása legújabbkori történetünknek olymódon, hogy abban ügyünknek lelkünk mélyéig átérzett igazságán kívül semmiféle más vezérmotívum ne jusson vezérszerephez. Barnes, Harry Elmer: The end of a myth. Professor Fay on War Guilt. Barnes kritikailag ismerteti S. Β. Fay: The origins of the World War Newyork: Macmillan c. 2. kötetes művét, amelynek megjelenését történelmi eseménynek tartja. Fay a háborús felelősség irodalmában valóságos legendás alakká nőtte ki magát, akitől a háborús felelősség egyes irányai vagy rettegtek, vagy akiben reménykedtek, így főként a revizionisták. Utóbbiak arra támaszkodtak, hogy Fay az új bizonyítékok hatása alatt folyton javította álláspontját. Így a „Grosse Politik" kritikájában megállapította, hogy ha Németország részben felelős is a világháború kitörésében, de semmiesetre sem inkább, mint a többi hatalom, de egyenesen hamis az az állítás, hogy szándékosan törekedett a világháborúra; ellenkezőleg, Anglia kivételével a legtöbbet tett annak megakadályozására, Fay könyve a legutóbbi évek okmánvszeríí bizonyítékain olyképen épül fel, hogy azon újabb okmányok már álig okozhatnak változást. A háborús felelősség gyorsan növekvő irodalma által e tárgyban keletkezett érdeklődés és az ebben kifejlődött türelmi álláspont által előkészítve, éppen a maga idején jelent meg. Az ezen a téren nagy ismeretekkel bíró kritikus ezerint ez a könyv minden szempontból a legkiválóbb a háborús felelősség történelmi irodalmában, amelynek értéke annál nagyobb, mivel minden oldalról nagy nyomást gyakoroltak reá, hogy eltérjen a történelmi igazságtól és tárgyilagosságtól, do eredmény nélkül. Objektív tényeivel, amelyek nagyrészt a revizionista irány javára szolgálnak, szétmorzsolta a versaillesi békeszerződés háborús felelősségi záradékát. Fay nem foglalkozik csupán 1914 június 28—augusztus 5 eseményeivel, hanem az első kötet teljesen a világháborút megelőző diplomácia történetének, a második kötet első fele pedig az osztrák-szerb diplomáciai viszálynak van szentelve. Ismertető szerint az első kötet, amely jóformán magában álló ezen a téren, lényegesen értékesebb a másodiknál, mert az előbbiben nem vezette az a vezérelv, hogy ne helyezzék egysorba a revizionista tudósokkal. Ismertető arra törekszik, hogy Fay művének helyét kijelölje a különböző irányok között. Fay-t aligha követelheti magáénak az az iskola, amely Németországot egyedül tartja bűnösnek („bitter-enders"), de nem számítható az extrem revizionistákhoz eem, akik a központi hatalmak teljes ártatlanságát hangoztatják; úgy látszik azonban, mintha legközelebb állna a Benouvin— Schmitt-csoporthoz, amely arra törekszik, hogy minél többet mentsen meg az entente javára a felelősség kérdésében. De még ezzel szemben is Fay ezerint nem a német rosszakarat szüleménye a háborúra vezető szövetségi rendszer, sőt Bismarck szövetségi politikája az európai béke fenntartására irányult. A militarizmus és a fokozódó fegyverkezés vádjával sem terhelhetők egyedül a németek. Az angol-német tárgyalások (1898—1903) igazolják az angol ajánlatok egyoldalúságát és a németek szkepticizmusát. A Delcassé lemondásának követelése német részről annak idején Franciaországnak előnyös volt és a francia befolyásra vezethető vissza. Németország biztosította az annexió békés elintézését is. Ami az 1910—14 közötti változásokat illeti, Fay igazoltnak látja Izvolszki háborús céljait és azt, hogy Poincaré minden eszközzel megakadályozta az entente többi tagjainak bármely közeledését a központi hatalmakhoz. Bizonyítja, hogy a balvégzetű Moltke—Conrad-féle titkos katonai egyezmény csupán kitalálás. A Balkánon békésebb viszonyok megteremtésére törekedett és a balkán-háborúk alatt mérséklőleg hatott Ausztriára is. Ε békés törekvésekkel szemben Oroszország aktíve készült a ezlávság és germánság közti leszámolásra. (Konstantinápoly, Nagyobb-Szerbïa.) A Schmidt—Renouvin-csoport fel-