Századok – 1929-1930

Történeti irodalom - Király János: Fejezetek Szent István törvényhozása köréből. Ism.: Iványi Béla 522

526 történeti irodalom. Ebbe a pontba már az előbbi tárgyalásaink folyamán átnyúltunk kissé, itt még csak annyit kell megjegyeznünk, hogy a szerző szerint Szent István idézett törvényeiben, ha alakilag nem is, de tartalmilag benne van az özvegyi haszonélvezet, mely az özvegy nőt csak a férj házában (helyesebben az elhalt férj generatiójánál) való tartózkodás tartamára illeti meg. A 3. pontban a családi vagyon viszonya a házassági vagyonhoz s különösen a hitbérhez és a férfihatalomnak befolyása a nő vagyonára cím alatt szerző bizonyítani igyekezik és azt véli, hogy a dos voltaképen egyenlő a vestes dotales-szel, a vestimentá-kkal, úgy, hogy a 4. fejezetben, amely a: Jegyruha— hitbér címet viseli, a szerző a jegyruha és hitbér azonosságát már bebizonyítot-tnak tekinti. Pedig e fejezetben a szerző is talál a tíz prém és a vestimenták között kapcsolatot és a szerző is hajlandó a tíz prémet a megkötött adásvételi szerződés joglétesítő jelének tekinteni. Csakhogy a szerző a leány, mint áru felett kötött adásvételi szerződést reálkontaktusnak tekinti, noha az consensualis jogügylet, mely létrejön az akaratmegegyezéssel, mellyel nem egyidejűleg történik a teljesítés. Éppen ezért a tíz prém a jogügyletnek nem is lehet joglétesítő eleme, hanem csak signuma a szerződés megkötésének, éppúgy, mint a jegygyűrű. Későbbi, XVIII—XIX. századi jogi terminológiánkkal a királyság első századának jogi fogalmait szerény nézetem szerint rendkívül nehéz retrospective meghatározni. így pl. a 66. lapon említett 1312. évi oklevél kései magyar regesztájának terminológiájával öt-hat századdal visszaoperálni nagyon bajos. Fejér György, Szirmay: Szatmár vármegye című művéből (137. 1.) veszi át és közli eme magyar nyelvű oklcvélkivonatot, melynek fordítása a legjobb esetben a XVIII. század második feléből való. Ε magyar regesztában ezt olvassuk: „Az említett özvegynek hitrészét és a' paplannak neveztetett mennyegzői ajándékát (de dote et rebus parafernalibus, jegi ruha et paplani recz dictis) Péternek" stb. adja. Merem hinni, hogy eme szövegből egészen nyilvánvaló, hogy a dos neve = ekkor hitrész, a res parafernales neve pedig = paplannak nevezett menyegzői ajándék volt. A szövegben fa) és (b) betűk nincsenek, úgy, hogy eme odatoldott betűk elhagyásával csak a res parafernalesre vonatkozhat a jegyruha és „paplani recz" kifejezás, mert ha nem, akkor a zárójelbe rekesztett rész és az előtte lévő regesztaszöveg közt vagy hatalmas és értelmetlen ellentmondás van, vagy pedig a hitrész kifejezés itt teljesen felesleges és semmi értelme nincs, ami pedig alig hihető. Szerény véleményünk szerint hiába használja 1779-ben Werbőczy fordítója a dósra a jegyruha, vagy később Frank Ignác a kelengye szót, a dos és a res parafernales nem egy és ugyanaz, a dos nem jegyruha, mint ahogy ma a kelengye nem jelent hitbért, noha nem is olyan régen a magyar nyelv a kelengye szót még ilyen értelemben használta. Igen helyes tehát szerzőnek az a megállapítása, hogy a