Századok – 1929-1930

Értekezések - PLEIDELL AMBRUS: A magyar kincstár apatini telepei Mária Terézia korában - 486

512 PLEIDELL AMBRUS. A kész, de festetlen posztót az elhúnyt kamaraelnök hatvani gyárában akarták először megfestetni, de Gras­salkovich özvegye nem vállalta, mire Forgách János gróf gácsi gyárához fordult a kamara. Úgy látszik azon­ban, csakhamar rájöttek arra, hogy az apatini gyárban készült posztó még a festést sem érdemli meg, s a kamara 1773 áprilisában utasította a gáosi sóhivatalt, hogy a fes­tést azonnal szüntessék be s az egész készletet — 568 véget, úgy, amint van, — mielőbb adják el. A festésért így is 2220 forint 33 krajcárt kellett a gácsi gyárnak kifizetni. Vevőt az apatini posztóra csak nagynehezen tudtak találni Koppel Jeremiás óbudai zsidó személyében, aki a Modersfeld által annak idején kilátásba helyezett 2Vá forint helyett a festett posztóért csupán 45, a fes­tetlenért pedig csak 30 krajcárt fizetett rőfönként. Úgy látszik azonban, a kamara így is nagyon örült az üzlet­nek, mert Erhard János pesti sóhivatali Írnoknak 1775 február 17-én három császári dukátot utalt ki jutalmul, az apatini posztó eladása körül szerzett érdemeiért.1 Beszüntették a festéknövénytermelési kísérleteket is. A kamara ugyan nem bánta volna, ha az ültetvényes kertet és felszerelését valaki átveszi, de persze nem akadt vállalkozó. Csupán Falster János, a telepek utolsó „fes­tékgyárosa" lett volna hajlandó a kísérleteket folytatni, a kamara számlájára, amibe viszont a kamara nem ment bele. A kész festéket és a festőműhely felszerelését Bécsbe szállították és Kempelenre bízták, hogy eladja s ezáltal a veszett fejszének legalább a nyele meg­térüljön.2 Az új gyárépületet részben kamarai hivatalnokok számára lakásul, részben magtárnak használták fel,3 a villányi kallómalmot pedig lisztőrlő malommá alakí­tották' át.4 A telepek elbocsájtott alkalmazottai közül mindössze három ment tovább, kettő Eszékre, egy pedig Székes-1 A pesti sóhivatal 1772 jún. 18-án és nov. 3-án kelt jelen­tései: Acta cam. Ser. II. Fasc. 15. — Liber capitalis oecon. 1773. Mart. 47., 216., Apr. 518., Jul. 634., Aug. 528., Oct. 25., Nov. 435., 1774. Febr. 392., Oct. 360., 1775. Febr. 264. (Maguk az ügy­iratok a kamarai levéltárból annak idején selejteztettek.) 2 Lib. cap. oecon. 1773. Febr. 204.. 205., Apr. 184., Jul. 127., Sept. 124., Oct. 394., Nov. 194., 1774. Febr. 285., Mart. 216., 218., Mai. 366.. Sept. 670., Nov. 334. 3 Urbaria et conscriptiones. Fasc. 187. No. 8. 4 Lib. cap. oecon. 1773. Mai. 285., Jul. 386.

Next

/
Thumbnails
Contents