Századok – 1929-1930

Értekezések - ANGYAL DÁVID: Adalékok Bethlen Gábor történetéhez - 465

482 ANGYAL DÁVID. Tulajdonképen egyik támadása sem végződött ered­ménytelenül, noha elégedetlen volt mind a háromnak a befejezésével a végső hatalmi cél elejtése miatt. Az utolsó két támadást nem volt szükséges a közállapotok­ból merített lényeges okokkal igazolnia, úgy, mint az elsőt. Bethlen 1623-ban és 1626-ban Ferdinánd hatalmá­nak emelkedését akarta gátolni diverziók által és e di­verziók miatt Ferdinánd nem is gondolhatott arra, hogy a csehországi rendszert átültesse Magyarországba is. Ezek szerint nem igen lehet szó arról, hogy Beth­lent csupán személyes okok ingerelték volna magyaror­szági hadjárataira. Még csak azt kell vizsgálnunk, vájjon „az idegen legény",1 amint Bethlen magát nevezte, valóban idegen volt-e a magyar földön? Ráerőszakolta-e ő magát a nem erdélyi magyarságra, vagy talán a magyarságot annyi közös érzés kapcsolta hozzá, hogy fejedelmi ambiciói e közösség által igazolva volnának! Már az 1613-i országgyűlésen olyan erővel jelent­kezik az ellentét a rendi felfogás és az 1608-i törvények béklyóiból szabadidni kívánó kormány közt, hogy II. Má­tyás elégületlenül távozott Pozsonyból, Khleslt pedig, amint maga írja, megijesztette az országgyűlés.2 Említet­tük, hogy a bajor herceg és Bethlen már 1614-ben érez­ték a vihar közeledését. Az 1615-i szerencsétlen bécsi béke mélyítette a szakadást a trón és a nemzet közt. A cseh forradalom izgalmai átcsaptak a magyar földre is. 1619 elején gróf Hohenlohe, a cseh fölkelők egyik vezére, megelégedéssel állapítja meg, hogy a legelőke­lőbb magyar rendek hozzájuk szítnak és a forradalom munkájában buzgalommal fognak nekik segíteni.3 Gróf Batthyány Ferenc, a hatalmas protestáns főúr, elkese­redve melíőztetése miatt s azért is, hogy katholikusok fog­lalják el a hivatalokat, a pozsonyi királyi országgyűlé­sen 1619 júliusában így fenyegetőzött: „Bajusz- és sza­kái-vonásra kell az dolognak menni, a mint az dolgot forgatják és az ország állapotját háborgatják".4 Az or­szágnak oly előkelő főurai, mint Batthyány, a Thur­zók, a Révayak, a Nádasdyak, a Szécsiek, Rákóczi György, Illésházy Gáspár, Thököly István, Zrínyi Mik­lós, a Nyáryak, Pongráczok, Eszterházy Gábor, For-1 Politikai levelek, 331. 5 Mill. Tört.. VI. 124. 1. 3 Klopp id. h. 315. 1. 4 Mill. Tört., VI. 223.

Next

/
Thumbnails
Contents