Századok – 1929-1930

Történeti irodalom - Schermann Egyed: Adalékok az állami könyvcenzura történetéhez Magyarországon Mária Terézia haláláig. Ism.: Gálos Rezső 431

432 TÖRTÉNETI IRODALOM. nagyszombati egyetem kancellárjára (tehát szintén jezsuitára) mint a theológia doktorára bízza azt. Ez is mutatja, hogy még mindig csak theológiai szempontok az irányadók. 1726-ban rendeli el az egészen vagy részben politikai tartalmú könyvek átvizsgálását is. A theológiai munkát cenzúrája utóbb inkább a megyéspüspökök, a politikaiaké az udvari hatóságok feladata. 1730-ban alakul ki a nyomdai privilégium rendszere, nyilván azok könnyebb nyilvántartása és hatásosabb ellenőrzése céljából. A cenzúrának a köztudatban ismert formáját Mária Terézia 1747-ben szabályozta, s azt megint a jezsuitákra bízta, akiktől 1764-ben siklik át a felvilágosult Van Svieten, majd a szabadkőművesek, s utóbb a jozefinisták kezébe. Vallási szempontból ettől fogva türelmesebb lesz nálunk is a cenzúra, amely 1754 óta Bécsben központosul. Már 1769-ben kir. rendelet enyhíti a protestáns könyvek átvizsgálásának szempontjait, 1772-ben pedig kimondja, hogy minden nemkatholikus munkát, mely a keresztény vallást semmi lényegesebb cikkelyben nem támadja és nem tartalmaz nagyobb gyalázkodásokat, a lutheránusoknak és kálvinistáknak minden további eljárás nélkül engedélyezzen." — 1761-ből való az az intézkedés, hogy a nyomdatulajdonosoknak minden kisebb nyomtatványra is rá kell tenni a nevüket; 1779-ben az Egyetemi Nyomda privilégiumot kap a magyarországi tankönyvekre. Irodalmunk és műveltségünk fejlődését érintő sok kérdés függ össze a cenzúra történetével. Ezek megvilágítására a tudós vikárius* könyve biztos alapot nyújt. Meg kell állapítanunk, hogy az úgynevezett „nemzetietlen" kor munkáinak nyelvére a cenzúra semmi hatással nem volt. Nem támadta a német vagy latin munkákat, nem üldözte vagy nehezítette a magyar könyvek megjelenését. íróink — protestánsok és katholikusok — többnyire latinul írtak (Frölich Dávidtól Czvittingeren át Bél Mátyásig, Bod Péterig vagy Benkő Józsefig pusztán vagy legtöbbször latinul a protestánsok is), mert a tudományos irodalomnak 1700 körül, s azontúl Európaszerte az volt a nyelve, s mert szélesebb látókörrel a külföldnek is szóltak. A másik fontos dolog, hogy a szépirodalomra ebben az időben egyáltalában nem volt hatása: a költészetet a cenzúra nem korlátozta. Hogy miért nem fejlődött mégis gazdagabban? Elsősorban, mert nem volt közönsége. Már Zrínyinek sem volt. Az általános szegénység s a gazdasági viszonyok nagyon lassú javulása nem engedte meg e munkák kinyomatását, árúsítását. Mikes Kelemen is csak theológiai műveinek kinyomatására s maradandóságára gondol, a Törökországi Levelekre sohasem. A cenzúrának ebben az irányban tehát nincs szerepe. Amadé vagy Faludi sem gondolnak verseik kiadására, pedig ők (Mikessel együtt) a jezsuiták neveltjei. S viszont a „nemzetietlen" kornak ők a legmagyarabb lelkű írói. Schermann könyve tehát az irodalom történetének kellő megvilágítására adatszerű alapot teremt. Gálos Rezső.