Századok – 1929-1930

Értekezések - PLEIDELL AMBRUS: A magyar kincstár apatini telepei Mária Terézia korában - 384

396 PLEIDELI. AMBKUS. sürgetésére1 különösen festőnövények termelésével Ausztriában és Csehországban is kísérleteztek, s Mária Terézia uralkodásának első tizedében anilfű, selyem, gyapot, rizs, olaj- és mandolafa termelésével kísérlete­ket tettek a magyar bánságban is.2 1763-tól kezdve a bácskai uradalom területén macedóniai juhok és ázsiai kecskék tenyésztésével is folytak kísérletek.3 Gazdasági tekintetben valami csodálatos optimiz­musban éltek akkor az emberek, legalább azok, akik a kamera listák hatása alá kerültek. Meg voltak győződve arról, hogy szorgalonunal, kitartással, de főleg szép szabói})rendeletekkel mindent el lehet érni4 és sok olyan növényt sikerül meghonosítani, amelyek termeléséről itt azelőtt nem is álmodtak.5 Csak meg kell próbálni. És lia ötven kísérlet közül pozitív eredménye csak egyetlen egynek lesz is, a költséget és faradságot az is meg­érdemli.6 Mindenki meg volt győződve Modersfeld vállalko­zásának a sikeréről is. Annál kevésbbé lehet kétséges ezen növények termelésének eredménye, — mondotta az 1763 december 6-án kelt rendelet, mintha csak Hornigk, vagy Justi mondaná —, mert az örökös tartományokban már mindkettőt termelték és a buzér ebben az évben is magot hozott, úgyhogy csak alkalmas földre van szük­ség további szaporításához. A Bácskában déli fekvése miatt különösen reménykedtek.7 Mint mondottuk, csupán a magyar kamara volt óvatos. Ennek következtében Modersfeldnek a kért 1 A különböző növények, főleg a dohány meghonosítá­sát, selyemhernyó és hosszúgyapjae juh tenyésztését már Hor­nigk sürgette: Oesterreich ueber alles 91. 1. '-' Baróti Lajos: Adattár Délmagyarország XVIII. századi történetéhez. Temesvár, 1893—1904. I. k. 14., 81., 86-87., 89., 95-96.. 105—106., 108., II. k. 45-46., stb. 11. 3 Erre vonatkozólag számtalan irat található a m. kir. kamarai levéltárban. Minthogy azonban ezek a kísérletek az apatini vállalkozással csupán annyi kapcsolatban állottak, hogy a macedóniai juhok gyapjúját az apatini posztógyárnak adták át, de a gyár azt nem dolgozta fel, ezekkel a kísérle­tekkel itt nem foglalkozunk. 4 V. ö. Justi: Vollständige Abhandlung II. k. 60., 120. 11., Joseph Sonnenfels: Grundsätze der Polizei, Handlung und Finanzwissenschaft. II. k. 140—142. 11. 5 Oesterreich ueber alles 91. 1. 6 ü.o. 7 V. ö. Neffzer levele Gothmann kamarai tanácsoshoz: Relat. commiss. reg. Fase. 39. No. 66., továbbá. Eckhart i. m. 29. lap.

Next

/
Thumbnails
Contents