Századok – 1929-1930

Értekezések - MARKÓ ÁRPÁD: Két mozgalmas év a magyar nemes testőrség életéből 365

KÉT MOZGALMAS ÉV A MAGYAR NEMESTESTÖRSÉG ÉLETÉBŐL. 377 minősítésűek és testőrtársaikat már több ízben ellen­szegülésre és lázadásokra biztatták. A legfegyelmezet­lenebb valamennyi között azonban Boda István, ezért őt kellene a legsúlyosabb büntetéssel, vagyis rangvesztés­sel és egy helyőrségi ezredhez való beosztással sújtani. Starhemberg herceg főudvarmester legalázatosabb előterjesztését így végzi: „Felséges Uram! Ez a, szeren­csére sikertelenül maradt próbálkozás, sajnos, nagyon is világosan mutatja, hogy néhány rosszindulatú testőr még a legsúlyosabb vétkek elkövetésére is képes, csak azért, hogy ellene szegüljön az ő művelődésük és tovább­képzésük érdekében szerkesztett szabályzatoknak. S ha ez eset felett — amelynek tetteseit kideríteni, sajnos, nem sikerült — egyszerűen napirendre térnénk, akkor újabb és súlyosabb fegyelmezetlenségekkel kell számol­nunk. A javaslatban felsorolt nyolc testőr közül ugyan egyikre sem lehet rábizonyítani, hogy a tanterem fel­gyujtásában valóban részes volt, de mégis javasolom a báró Splényi által megnevezettek eltávolítását, mert olyan emberek, akik a Felséged által jóváhagyott sza­bályzatoknak ellenszegülnek, nem méltók arra, hogy a testőrségben szolgáljanak. Csak így remélhető, hogy a Regulamentben megszabott célokat elérjük. Starhem­berg s. k." Ferenc király ez ügydarab utolsó oldalára saját­kezűleg a következő döntést írta: „Minden tekintetben hozzájárulok a testőrség ideig­lenes parancsnokának javaslatához. Az eltávolítandó testőröket azonban nem tábori ezredekhez, hanem vala­mennyit helyőrségi ezredekhez kell áthelyezni, mert a tábori ezredekre ez az áthelyezés sértő volna. Ferenc s. k." Különösnek látszik a helyőrségi ezredeknek a tábori ezredekkel szemben való ilyetén lebecsülése. A helyőr­ségi ezredek (Garnisonsregimenter) az akkori osztrák hadseregben körülbelül azt a szerepet játszották, mint később a hadtápalakulatok. Legénységük kizárólag fél­invalidusokból, fegyveres szolgálatra kevésbbé alkalma­sakból állott. Hivatásuk volt a hadműveleti területek háta mögött, vagy az ország belsejében fekvő várak és helyőrségek őrszolgálatának ellátása. Bár tisztikaruk soraiban átmenetileg kiváló katonák is szolgáltak, mégis az akkori háborús világban lenézték ezeket az ezredeket,,

Next

/
Thumbnails
Contents