Századok – 1929-1930

Értekezések - MARKÓ ÁRPÁD: Két mozgalmas év a magyar nemes testőrség életéből 365

KÉT MOZGALMAS ÉV A MAGYAR NEMESTESTÖRSÉG ÉLETÉBŐL. 373 A főudvarmester! hivatal november 14-én közölte még a testőrparancsnoksággal azt is, hogy1 mindazokat a testőröket, akik az újonnan kiadott szabályzat hatá: rozványai ellen még ezután is zúgolódnak, a testőrség kötelékéből azonnal el kell távolítani, még ha nem is követnének el valami olyan súlyosabb vétket, ami a katonai fegyelmi szabályzatokba ütközik. A szabályzat nagyon lelkére köti a gárda, parancsnokságának, hogy a testőrség hírnevén esett csorbát köszörülje ki, mert őfelsége a szerencsétlen gyilkosság, továbbá a sok bün­tetésből való elbocsátás miatt, igen kevésre becsüli a testörök között lévő „esprit du corps"-t. A házirend és fegyelem kezelését nagyon megnehe zítette az, hogy a testőrök étkezni kijártak a városba, vagy pedig az ebédet behozatták a gárdapalotába. A fő­udvarmesteri hivatal 1795 augusztus 17-én — valószí­nűleg Splényi javaslatára — elrendelte a gárdatisztek számára egy közös étkezde alapítását,2 azért, hogy — mint a rendelet mondja — „a testőrök jól legyenek el látva és rossz társaságba ne keveredjenek". À testőr­parancsnokság szerződtessen egy megbízható, jóravaló polgári vendéglőst („Traiteur") és rendezzen be meg­felelő helyiségeket a gárdaépiiletben. A testőrétkezde október hó 1-én megnyílt. A közös étkezésért napi 18 krajcárt vontak le a testőrök illetmé­nyeiből, ezért köteles volt az étkezde vezetője ebédre három tál ételt nyújtani, a vacsoráért és az italokért külön kellett fizetni. A többi rendszabályok körülbelül azonosak voltak minden katonatiszti étkezdében még ma is érvényes szabályokkal. Az étkezés két csoportban, brigádák szerint történt. Az első csoport 12—1 óráig ebédelt, a második 1—2-ig. Az étkezések kezdetét trom­bitahívással jelezték. A két csoport időbeosztása havon­ként felcserélődött. Örségre felvonuló testőrök mindig az első csoporttal étkeztek. Minden étkezésnél jelen volt egy ügyeletes testőrtiszt, aki ellenőrizte az ételek minő­ségét és mennyiségét és a kiszolgálás zavartalan mene­tét. Másrészt azonban arra is felügyelt, hogy a testőrök étkezés közben megfelelően viselkedjenek, főleg pedig ne gorombáskodjanak a kiszolgáló személyzettel. Lovászoknak, tisztiszolgáknak az étkezdébe belépni 1 Hadt. Levéltár, testői'-iratok. Verordnungen, 1795. 105. kötet, 384. lap. 2 U. o., Verordnungen, 1795, 6. kötet, 44. lap.

Next

/
Thumbnails
Contents