Századok – 1929-1930

Tárcza - Hivatalos Értesítő - 345

HIVATALOS ÉRTESÍTŐ. 347 részvény tulajdonjogából a Társulatot megillető fele részről mondjon le az Országos Magyar Régészeti Társulat javára. Titkár végül ugyancsak mint az igazgatóválasztmány javaslatát terjeszti elő, hogy a közgyűlés az elnökségnek a gondos ügyvitelért és a nagy körültekintéssel vezetett gazdálkodásért elismerését és köszönetét, a számvizsgáló bizottság tagjai­nak, névszerint Schiller Rezső és dr. Paulinyi Oszkár rendes tagoknak pedig fáradozásukért köszönetét fejezze ki. — A javaslatok elfogadtatnak. Több tárgy nem lévén, elnök az ülést berekeszti. Kelt mint fent. Dr. Kossányi Bêla s. k., Dr. Domanovszky Sándor s. k., titkár. elnök. Hitelesítjük: Gyalókay Jenő s. k., Kollányi Ferenc s. k., ig. vál. tagok. Az 1928. évi számadások megvizsgálására kiküldött bizottság jelentése. Tisztelt Közgyűlés ! Az igazgatóválasztmány 1929. évi január hó 24-én tar­tott ülésében alulírottakat bízta meg, hogy a Magyar Tör­ténelmi Társ.ulat 1928. évi számadásait megvizsgálják. Van szerencsénk ennek következtében jelenteni, hogy megbízatá­sunkban az alulírott napon a következőleg jártunk el. Folyó évi április 6-án Nóvák Nándor pénztárnok úr lakásán megjelenvén, megvizsgáltuk a Társulat pénzkezelését. Eljárásunkat a pénztári napló vizsgálatával kezd­tük meg. A főnapló szerint az 1928. évi bevételt 17.689 Ρ 12 fillér­ben, az 1928. évi kiadást 17.377 Ρ 11 fillérben állapítottuk meg. A főnapló szerint tehát a készpénzmaradvány 1928. évi decem­ber 31-én 312 Ρ 01 f volt, mely összeg a postatakarékpénztár­nak 1928. évi december hó 31-én kelt 98. számlakivonata sze­rint 312 Ρ 01 f pénzmaradvánnyal fedezve van. Ezután áttértünk a Magyar Történelmi Társulatnak a Pes.ti Hazai Első Takarékpénztár Egyesületnél s a Földhitel­banknál vezetett, Forgótőke című folyószámla ellenőrző­könyvének megvizsgálására. Ε szerint a könyv szerint a Pesti Hazai Első Takarékpénztár Egyesületnél 1928. évi december hó 31-én 20 Ρ 70 f, a Földhitelbanknál pedig 189 Ρ volt a készpénzmaradvány, melynek igazolásául csatoljuk az 1. és 2. ·/. alatt az illető folyószámlakivonatokat. A főnapló és a folyószámlakönyv szerint tehát a Magyar Történelmi Társulatnak 1928. évi december hó 31-én összesen 521 Ρ 71 f készpénze maradt. A főnapló és a folyószámlának bevételi és kiadási ered­ményei rovatonkint összesítve vannak a főkönyvben. A fő-

Next

/
Thumbnails
Contents