Századok – 1929-1930
Tárcza - Hivatalos Értesítő - 220
222 HIVATALOS ÉRTKSÍTŐ. meg, majd felolvassa az alpszabályoknak a jelen jegyzőkönyvhöz ·/. alatt csatolt módosított szövegét. — Többek felszólalása után az igazgatóválasztmány elfogadja az elnökségnek a levelezőtagsági típus bevezetésére s az alapszabálymódosításra vonatkozó javaslatát. Több tárgy nem lévén, elnök az ülést berekeszti. Kelt mint fent. Dr. Kossányi Béla s. k. titkár, mint jegyzőkönyv vezető. Hitelesítjük: dr. Angyal Dávid s. k. dr. Aldássy Antal s. k. ig.-vál. tagok. A Magyar Történelmi Társulat 1929. évi március 21-én délután 5 órakor tartott rendkívüli közgyűlésének jegyzőkönyve. Dr. Csánki Dezső ügyv. alelnök, mint elnök, megnyitja az ülést, üdvözli a megjelenteket s a jegyzőkönyv hitelesítésére dr. Döry Ferenc és Kollánvi Ferenc ig.-vál. tagokat kéri fel. 11. Elnök jelenti, hogy a mai rendkívüli közgyűlésnek kellene döntenie a folyó évi február hó 21-én tartott igazgató választmányi ülésnek a Társulat alapszabályainak módosítására vonatkozó javaslatáról. Minthogy azonban a m. kir. belügyminisztériumnak idevonatkozó rendelete értelmében az alapszabályok módosítása tárgyában összehívott közgyűlés határozatképességéhez a tagok kétharmadrészének jelenléte szükséges, ennyien pedig nem jelentek meg, a rendkívüli közgyűlés az igazgatóválasztmány javaslatával határozatképtelenség miatt nem foglalkozhatok. Elnök bejelenti, hogy az elnökség ennélfogva a jövő hónap folyamán új közgyűlést fog összehívni, amely a megjelentek számára való tekintet nélkül fog határozni az alapszabálymódosításról. 12. Elnök felkérésére dr. Miskolczy István évdíjas rendes tag felolvassa „Anjou-királyaink reformjai és a nápolyi viszonyok" című tanulmányát. Elnök köszönetet mond a nagyérdekű előadásért. 13. Elnök felkérésére dr. Lukcsics Pál évdíjas rendes tag felolvassa „Várady Ferenc erdélyi püspök udvartartása a XVI. század elején" című értekezését. Elnök köszönetet mondva a felolvasónak, több tárgy nem lévén, az ülést berekeszti. Kelt mint fent. Dr. Kossányi Béla s. k. Dr. Csánki Dezső s. k. titkár. elnök. Hitelesítjük: dr. Döry Ferenc s. k. Kollányi Ferenc s. k. ig.-vál. tagok. A Magyar Történelmi Társulat 1929. évi április 25-én délután 5 órakor tartott rendkívüli közgyűlésének és igazgató választmányi ülésének jegyzőkönyve. Dr. Csánki Dezső ügyv. alelnök, mint elnök, megnyitja az ülést, üdvözli a megjelenteket s a jegyzőkönyv hitelesítésére dr. Angyal Dávid és dr. Mályusz Elemér ig.-vál. tagokat kéri fel. 14. Elnök jelenti, hogy mivel a folyó évi március hó 21-én tartott rendkívüli közgyűlésen a Társulat tagjai nem jelentek meg, az alap-Kollányi Ferenc s. k. elnök.