Századok – 1929-1930

Tárcza - R. Kiss István: Trónbetöltés és ducatus az Árpádkorban 202

TÁRCA. 209 tam és hiteléről meggyőződtem, értekezésemet félrelöktem és felolvasásomat nem tartottam meg. Ezt azért is vagyok bátor elmondani, hogy Domanovszkvval szemben ezzel is igazoljam azt, hogy én nem tartozom azok közé, akik szerelmesek a saját véleményükbe. A dueatusra vonatkozólag kell még — itt már a saját becsületem érdekében — néhány szót kérnem: Először is Domanovszky azt mondja, hogy „nem szabadna természetesen elhallgatni", hogy a német császár Endrének Pozsony vidékét adta át. Ez úgy hangzik, mintha én valami illetlen dolgot cselekedtem volna. Szeretném, ha megokolná, hogy miért? Én idézetek alapján azt mondtam, hogy kilenc város volt ezen η területen. Arra kérem Domanovszky Sándort, kérdezze meg Hóman Bálintot, hogy kilenc vároe alatt akár ma is, de különösen akkor, érthető-e „Pozsony vidéke". Avagy azt akarja ezzel Domanovszky mondani, hogy Dunántúl nem lehetett ducatus? De miért? A ducatus egyszer itt, máskor amott volt! Én nem veszem rossz néven a német császártól, hogy Endrét nem vezette el Dáciába; ahová ő valószínűleg nem is vágvott, mert ott hátvédre nem találhatott. Végül hálás köszönetemet kell nyilvánítanom Dornanovszkynak azért a szíves tanításáért, hogy Géza hercegnek Magnus a keresztneve volt. Ezt ugyan a verebek is csiripelik és boldogult Karácsonyi János bátyánk még arra is megtanított, hogy (ha jól tévedek) a keresztmamája nagynénjének férjétől kapta ezt a nevet; de hát Domanovszkynak lehetett indoka arra, hogy engem ily primitív tulajdonsággal vádoljon meg. Egyes lekicsinylő nyilatkozatai, de különösen ez a rosszindulatú imputatiója kívül esik a lovagias mérkőzés szabályain. Én idézem az oklevelet: Ego Magnus, (így, nagy betűvel és utána veszszővel!) qui et Geysa. Már ebből is láthatta, hogy én a magnus jelzőt nem ezen idézetből vettem, de szövegem figyelmes olvasása is meggyőzhette volna: „magnus, vagy supremus dux", egyik vagy másik, de a kettő együtt nem lehet. A magnus Hungarorum dux egyik külföldi kútfőben fordul elő, melyet gyarló feljegyzésem miatt nem tudtam idézni, de mihelyt egy napon sürgős munkám engedi, azonnal nekifekszem megkeresésének és Domanovszky Sándornak bemutatom. Beleképzelem magam azonban az ő leki hangulatába! Nagy öröme az olcsó diadal fölött elragadta: még pedig Századok, 1929. IV—VI. füzet. 14