Századok – 1927-1928

Értekezések - MISKOLCZY ISTVÁN: András herceg tragédiája és a nápolyi udvar - 766

andrás herceg tragédiája és a nápolyi udvaIi. 777 előérzetével telt meg. A királyi pár fiatalsága, az udvaroncok erkölcstelensége azt súgták neki, hogy „sok farkas örizetére bízott két bárányt lát és országot király nélkül".1

Előre látja a katasztrófát, „de ki merészelne beszélni". így beszél Petrarca, az Anjouk odaadó híve, Johanna udvari papja és familiarisa. Boccaccio erkölcsi felfogása léhább; ö fiatalon jutott be a nápolyi udvarba, jól érezte magát a romlott légkörben, neki tetszett a „leggiadretta Giovanna", de azért munkáiba beleszövi az udvari erkölcsök elriasztó rajzát.2 Ez a környezet mételyezi állandóan a fejlődő érzéki nőnek lelkét és iparkodik figyelmét a gyermeksorban lévő, nálánál fiatalabb jegyestől elterelni s a nápolyi királyi ház serdültebb hercegei és délceg lovagjai felé irányítani. Ez annál könnyebben sikerülhetett, mert a komoly, kissé talán félszeg magyar herceg úgysem tudta a körülrajongott, szép, élvvágyó és könnyelmű nőt lekötni. András jellemének megítélése nagyon eltérő. Az egykorú írók Andrást általában durvának, erőszakosnak, műveletlennek rajzolják, néha még olyanok is, akik különben az igazságot akarják megírni. Itt figyelembe kell azonban vennünk, hogy az olaszok féltékeny szemmel nézték a magyar környezetet s Andrásban az idegen befolyás exponensét látták s ezért bizonyos antipátiával beszélnek róla. Boccaccio „nimium durus"-nak mondja a magyar herceget, de ő teljesen az udvar felfogását adja vissza. Tristane Caracciolo, Johanna életírója, így jellemzi Andrást: Andreas vero barbaricos mores, feritatemque Pannonicam penitus imbiberat, quam et coelum et educatio suggesserant.3 Ebből kitűnik az író lenézése a magyar nemzettel szemben, de őt nem vehetjük külön-1 L. Ep. fam. V. 2. és V. 15. L. még Nicola A. Rillo: Francesco Petrarca alla corte Angioina, Napoli. 1904. 56—57. 1. 2 Boccaccio Joliannával szemben elfogult. Pl. dicséri a királynét, hogy olyan rendet teremtett, hogy nemcsak a szegény, de a leggazdagabb is énekelve mehet éjjel-nappal, ahova akar". (Delle donne illustri. Trad. G. Betussi. Vinegia. 1545. 148. 1.) Ezzel szemben az a tény, hog-y magának Johannának az ezüstjét kétezer rabolták el a Resinába vezető úton. Petrarca tanúsága szerint pedig nem jelent kisebb veszélyt éjjel Nápoly utcáin járni, mint az erdő közepén. De rebus fam. 1. V. ep. 6. 3 Johannae I. reginae Neapolis vita. Muratori Ss. t-XXII. p. 11.