Századok – 1927-1928

Értekezések - LUKINICH IMRE: Dürer Albert származása 721

dürer albert származása. 729 tok alapján azonban az Ajtósi-családdal való kapcsolat nem mutatható ki.1 A kérdés érdemi részét tekintve, ez nem is lényeges, inert a fentiekből úgyis nyilvánvaló, hogy Dürer Albert ősei a békésmegyei Ajtós községből Gyulára telepedett magyar nemesek voltak. A család magyarsága mellett nem jelentéktelen érv a László név­nek a családban való használati! is, mely szinte elképzel­hetetlen volna oly családban, mely idegen származású lett volna s amelyben az idegen származás tudata élt. Ha bizonyítottnak vesszük is azt, hogy Dürer ősei magyar nemesek voltak, még mindig felelnünk kell arra a kérdésre, melyet a német Dürer-kutatók vetettek fel, hogy t. i. lehetett-e egy magyar nemesi család tagja városi polgárrá, illetőleg valamely iparral foglalkozó céh tagjává? Ismeretes, hogy a városi polgári elem azon törekvé­sénél fogva, mellyel magának a városi közélet minden vonatkozásában szabadkezet akart biztosítani és a köz­ügyek intézésétől a közterhekben résztvenni vonakodó nemességet lehetőleg távoltartani igyekezett, a közép­korban a nemeseknek a városokban való megtelepedése s ott a polgárjog megszerzése akadályokkal járt. Utóbb, különösen a XIV—XV. század folyamán, német mintára, az a jogelv alakult ki nálunk is, hogy mindazok, akik val am eW városban ingatlant szereznek, tartoznak egy­úttal a közterhekben is résztvenni.2 Ennek a jogelvnek kodifikálása azonban kétségtelenné teszi, hogy a nemes­ségnek a városokban való megtelepedése a XIV—XV. században már nem volt szórványos jelenség, hanem na­gyobb méreteket öltött; sőt vannak jelek, melyek arra mutatnak, hogy a polgárság a nemesség betelepedését egyenesen elő is segítette." Alig képzelhető el ezek után, hogy a városban megtelepedett s a közterhekben részes nemes elől a polgárjog megszerzése el lett volna zárva. Sopron város polgárai közt pl. 1321-ben: Petrus, filius comitis Petri de Dag, civis Soproniensis szerepel; 1326-ban Medgyesi Miklós comes birtokos nemes és egyúttal soproni polgár („civis Supruniensis") volt, ennek fiát, Pongrácot 1373-ban már csak egyszerűen soproni polgár-1 Fejérpatak}/ László a Turul. IV. (18S6) 38. 1. 2 Relkovic Néda: Buda város jogkönyve. Β pest, 1905, 120. 1. 3 Relkovic Néda: i. m. 120. 1.

Next

/
Thumbnails
Contents